Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az embereket megfosztották a tájékozódás jogától

Demokráciában elfogadhatatlan módon járt el a kormány a Déli Áramlat szerződés megkötésekor - fogalmazott Szijjártó Péter Daróczi Dávid közleményére utalva.


Dátum: 2008-06-03 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:46.743061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Daróczi Dávid mai közleményében szégyentelenül hazudik. A kormányszóvivő megnyilatkozása azt támasztja alá, hogy a kisebbségi kormány is készül az előrehozott választásra, kampánya pedig hazudozásból, mocskolódásból és az ellenfél lejáratásából áll - jelentette ki kedden kiadott közleményében Szijjártó Péter.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány-kormány a Déli Áramlat szerződését - demokráciában példátlan, elfogadhatatlan módon - titokban, a nyilvánosság kizárásával kötötte meg. Az ügyben a magyar embereket annak ellenére fosztották meg a tájékozódás jogától, hogy az ország jövőjét alapvetően, hosszú távra meghatározó ügyről van szó. Az embereknek joga lenne megtudni, hogy ez a megállapodás mibe kerül Magyarországnak, mibe kerül a magyar embereknek - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.

Kapcsolódó elemek