A kormány az uniós pénzek befogadására is alkalmatlan
A Gyurcsány-kormány nemcsak a magyar adófizetők pénzével bánik felelőtlenül, hanem teljesen alkalmatlan az uniós források fogadására, kezelésére is - mutat rá közleményében Szatmáry Kristóf.
Dátum: 2008-06-03 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:48.215670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint emlékeztet, sajtóhírek szerint a mai napig egyetlen közlekedési és környezetvédelmi nagyprojekt támogatási kérelmét sem nyújtotta be az Európai Uniónak a Bajnai Gordon felügyelte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A programokról - például a budai Vár felújításáról, a 4-es metróról, a villamospályákról, az elkerülő utak megépítéséről - pedig már 2005-ben megszületett kormányhatározat, és azóta több milliárd forintot költöttek el az előkészítésükre!
Úgy tűnik, Bajnai Gordon képességeit meghaladja, hogy a gazdasági tárca felügyelete mellett a nemzeti fejlesztési feladatokra is kellő figyelmet fordítson - írja a fideszes honatya.
A kisebbségi kormány tehetetlenségével tovább mélyíti a magyar emberek életét mind jobban megkeserítő gazdasági és szociális válságot, újabb és újabb károkat okoz Magyarországnak - zárul a dokumentum.