Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hazudozás baloldali technikái: ezúttal Daróczi


Dátum: 2008-06-04 00:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:50:53.277994, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányszóvivő szerint Orbán Viktor ismét hazudott, és ezt saját maga egy hétfői konferencián tartott beszédével ismerte el - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden az MTI-nek.

Daróczi szerint Orbán Viktor hétfőn a Déli Áramlat gázvezetékről az Oroszország és az Európai Unió biztonságpolitikai kérdései című konferencián azt mondta: "ha jó üzleti megállapodást lehet kötni az oroszokkal, akkor kössük meg!". A kormányszóvivő ennek kapcsán megjegyezte: ez éppen az ellenkezője Orbán Viktor eddigi álláspontjának, hiszen a Fidesz azért ostorozta a kormányt az elmúlt hónapokban, mert megállapodást kötött Oroszországgal hazánk gázellátásának biztonsága érdekében.

* * *

A konferencián elhangzott beszédről beszámoló cikk és a felszólalás videófelvétele honlapunkon megtalálható. A vonatkozó rész valójában így hangzik (idézet a cikkből):

"A Magyarország és Oroszország között létrejött Déli áramlat nevű megállapodásról elmondta: ha jó üzleti megállapodást lehet kötni az oroszokkal, akkor kössük meg. De ne a diverzifikálás, azaz a "többcsatornás" beszerzési források helyett. "Ehhez a nemzetstratégiai célhoz egy jottányit sem visz bennünket közelebb ez a megállapodás" - mutatott rá Orbán Viktor."

Kapcsolódó elemek