Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyöngyösi rendőrök

Olvasói levelet közölt honlapján a DunaNovaPress. Ebből kiderül: egy rendőr a mátraaljai kisvárosban a szemtanú édesanyját is szidta. A rendőrség áldozata így foglalja össze meglátásait: "Visszatért a nyolcvanas évekből ismert megfélemlítő rendőrállam, ahol nemzeti ünnepünkön békés, ünneplő állampolgárokat tömegesen igazoltatnak és a tettlegességtől, a brutalitástól sem riadnak vissza."


Dátum: 2003-03-18 21:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:06.851019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2003. március 15-én a gyöngyösi városi koszorúzás után arra lettem figyelmes, hogy néhány fős fiatal társaságot rendőrök igazoltatnak és fölírják az adataikat. Odamentem és elkezdtem fényképezni. Mikor ezt az egyik rendőr meglátta, minden figyelmeztetés nélkül elkezdett lökdösni, ordibált velem szidalmazott, szidalmazta az édesanyámat, aki közben az utca túloldaláról sietett védelmemre. Az eseményeket négy-öt kollegája tétlenül figyelte.

A lökdösődő rendőr nevét és azonosítóját kértük, hogy adja meg, de ő erre nem volt hajlandó, majd próbált úgy forogni, hogy a kabátján lévő nevet ne is lássuk. De végül csak sikerült a nevét leolvasni és följegyezni. Ezután békésen sétáltunk hazafelé a családdal és a barátainkkal, de pár száz méterre az előző helyszíntől csikorogva megállt egy rendőrautó mellettünk, mindenkit igazoltattak és adatainkat fölírták. Mikor megkérdeztük, hogy miért teszik ezt, a válaszuk egy kérdés volt. Nem is sejtik?!

Ez is bizonyítja, hogy Magyarországon kommunizmus van. Visszatért a nyolcvanas évekből ismert megfélemlítő rendőrállam, ahol nemzeti ünnepünkön békés, ünneplő állampolgárokat tömegesen igazoltatnak és a tettlegességtől, a brutalitástól sem riadnak vissza.

2003. március 17.

Tóth Miklós

Kapcsolódó elemek