Tőkés László a dunavarsányi Trianon Emlékpark avatásán
Hazugságra, elhallgatásra nem lehet építeni a jövőt, az igazság viszont meghozhatja a nyugalmat és a biztonságot - a többi között erről beszélt Tőkés László szerdán Dunavarsányban, a Trianon Emlékpark avatási ünnepségén.
Dátum: 2008-06-04 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:11.258361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A királyhágó-melléki református püspök, európai parlamenti képviselő elmondta, hogy az 1920-as trianoni békediktátum jobbára ma is tabunak számít a politikai közbeszédben. Úgy fogalmazott: manapság is lényegében egyfajta belső Trianon gyengíti a nemzetet, öncsonkítás folyik, a felejtés, a térvesztés, a demográfiai hullámvölgy jellemzi a valóságot. A nemzetnek a püspök szerint szüksége van az egészséges önvédelemre, szembe kell nézni a múlttal, és a tanulságok levonása után a kiút megkereséséhez elengedhetetlen egy nemzetstratégia kidolgozása. Ebben a határok feletti nemzetegyesítés, az autonómia kérdésének tisztázása hangsúlyos szerepet kell, hogy kapjon. A kormánynak kezdeményeznie kell a tárgyalást ezen ügyekben az utódállamokkal - közölte Tőkés László.
Az ünnepségen Bóna Zoltán (Fidesz), a Pest megyei, hétezer lakosú Dunavarsány polgármestere arról beszélt, hogy a testület egyhangú döntése alapján határozták el a város központjában a Trianon Emlékpark kialakítását. A településen ugyanis magas számban élnek az elcsatolt országrészekről ide költözött családok. A 12 millió forintból kialakított emlékparkba egy mívesen megmunkált székely kapun lehet belépni. Középen haranglábat állítottak fel, amely mostantól minden nap 16 óra 32 perckor megkondul, emlékeztetve a trianoni békeszerződés megkötésének időpontjára. Apró márványlapok alatt pedig a 72 egykori vármegye területéről összegyűjtött földrögöket őriznek - mondta a polgármester.