A magasabb inflációból gyarapszik a büdzsé
A költségvetési kiigazítás rossz szerkezetű volt: miközben lelassult a gazdaság, tovább nőtt az államadósság, emelkedtek a kamatok, addig pusztán a magasabb infláció mentette meg a központi költségvetést. A tervezettnél magasabb drágulás többletbevételhez juttatta a büdzsét - mondta lapunknak Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, volt pénzügyminiszter.
Dátum: 2008-06-05 07:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:18.155131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Bár a kormány örömódát zeng a költségvetési kiigazítás pozitív hatásairól, sem a makrogazdasági adatok, sem pedig a mindennapok nem igazolják azt, hogy a kabinet jó úton járna" - mondta Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke. Az ellenzéki politikus úgy tartja, hogy a környező országokénál jóval magasabb inflációt nem lehet a belső és külső ársokkokkal, mindenekelőtt az energia és az élelmiszerek drágulásával magyarázni. "Maga a kormány is sokat tett azért, hogy meglóduljon az infláció hazánkban. Alacsony gazdasági növekedés esetén ez átmenetileg segítséget jelent, hiszen a magasabb pénzromlási ütem, főként az adóbevételeken keresztül, többletbevételhez juttatja a központi költségvetést. Hosszabb távon azonban hatalmas károkat okoz. Láthatóan inflációs csapdában vergődünk, egyre nagyobb gondot jelent az inflációs cél tarthatósága is" - mondta Varga. A legnagyobb ellenzéki párt alelnöke szerint senki ne gondolja, hogy "már túl vagyunk a nehezén" az inflációs kockázatokat illetően.
A parlament költségvetési bizottságának vezetője kitért arra is, hogy az árfelzárkóztatás alapvetően kétféle módon valósulhat meg: az árfolyamon, vagy pedig az infláción keresztül. "Magyarország mind a két úton elindult, ami rendkívül káros. Mintha a két szék közül a pad alá estünk volna" - mondta a volt pénzügyminiszter. Az államháztartási hiányadatot leszámítva, amely az előbb részletezett "inflációs bevétel" miatt javult, alig van európai szintű makroszámunk. Példaként említette a rendkívül alacsony gazdasági növekedést és azt, hogy a kelet-közép-európai régióban csak Romániában nagyobb az alapkamat, mint nálunk. A nyolc és fél százalékos alapkamat mindannyiunk életét befolyásolja, és egyre nehezebb pénzügyi feltételekkel lehet finanszírozni az országot.
Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy az MSZP a monetáris politikával kapcsolatban két húrt is penget. "Miközben a kormány látszólag egyetért a Magyar Nemzeti Bank célkitűzéseivel, addig a parlamenti frakció kordában tartaná a jegybankot" - mondta Varga Mihály, utalva Molnár Albertnek, a párt országgyűlési képviselőjének korábbi kijelentésére. "Az MSZP szerint az országnak káros, drága és értelmetlen, hogy a MNB felemelte a jegybanki alapkamatot" - mondta a szocialista politikus a legutóbbi kamatemelés után.