Egri kórház: elutasították az érdekképviseletek keresetét
Nem helyezte hatályon kívül a Heves Megyei Bíróság a hevesi megyegyűlés azon döntését, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti az egri kórházat - tájékoztatott csütörtökön a megyegyűlés alelnöke.
Dátum: 2008-06-05 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:24.288900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlési döntés megsemmisítését a MEDICARITAS szakszervezet, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Kórházi Alapszervezete és a Magyar Orvosok Szövetsége Egri Szervezete kérte a bíróságtól - közölte Merczel József.
A bíróság végzésében formai okkal indokolta a kereset elutasítását.
Eszerint a keresettel élő érdekképviseleti szervek nem voltak a közigazgatási eljárás olyan résztvevői, amelyeket megilletnek az ügyféli minőségből adódó jogosultságok - mint például a keresetindítás joga - idézte az indoklást az alelnök.
Ezért a bíróság keresetlevelüket idézés kibocsátása nélkül utasította el - tette hozzá Merczel József.
A megyei bíróság döntése ellen a Fővárosi Ítélőtáblához lehet fellebbezéssel élni - tájékoztatott az alelnök.
Mindehhez hozzáfűzte, hogy sem a megyei bíróság előtt lefolytatott eljárás, sem a többi ügy nem akadályozza a kórház működtetését szabályozó szerződésben rögzített kötelezettségek végrehajtását.
A funkcionális privatizációról hozott döntést követően számos eljárást kezdeményeztek a vagyonkezelés átadásának ellenzői. Az 1300 dolgozót foglalkoztató intézmény 918 dolgozója írta alá azt a nyilatkozatot, hogy nem kíván lemondani közalkalmazotti jogviszonyáról. Utóbb, mintegy 200-an demonstratív módon "megerősítették" közalkalmazotti esküjüket.
A Heves Megyei Önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházat. A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett aDebreceni Egyetem is indult, és ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.
A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetőit, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek pedig demonstrációkkal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.