Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államfő a Bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktárolónál

A köztársasági elnök azt szeretné, ha Magyarország energiaigényének kielégítését nem az atomenergia, hanem a megújuló energia hasznosításával oldanák meg a jövőben. Sólyom László erről a Bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló létesítményben tett csütörtöki látogatásán beszélt.


Dátum: 2008-06-05 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:24.584477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az államfő a Duna-Dráva Nemzeti Parkban tett látogatása harmadik napján érkezett Bátaapátiba.

Sólyom László és kísérete megtekintette a kis és közepes radioaktivitású hulladék tárolására épülő létesítmény föld alatti részét.

Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. ügyvezető igazgatója elmondta: a bátaapáti tároló befogadó képessége 40 ezer köbméter, a paksi atomerőműből hoznának majd ide a kis és közepes radioaktivitású hulladékokat, amelyek 600 évig maradnának a tárolóban.

Sólyom László a beruházás megtekintése után kifejtette: azt szeretné, ha Magyarország energiaigényét nem atomenergia felhasználásával oldanák meg a jövőben, hanem az energiatakarékosság növelésével, és valóban megújuló energiával. A nukleáris energia nem megújuló energia - tette hozzá.

A köztársasági elnök véleménye szerint nem a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása oldaná meg az "energiaéhség" gondját, hanem a megújuló energiaforrások erőteljesebb hasznosítása, illetve a takarékosabb gazdálkodás az energiával.

A látogatáson jelen volt Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa is, aki úgy fogalmazott: a kis és közepes radioaktivitású hulladékok elhelyezése Pakson megoldott, "ezért nem szükséges a bátaapáti atomtemető".

Hangsúlyozta azt is: mérnökök véleménye szerint 2016-ban a paksi atomerőművet be kell zárni, amennyiben pedig ez bekövetkezne, akkor a kis és közepes radioaktivitású hulladékok ott maradhatnának Pakson, mivel tárolásuk ott megoldott.

A fideszes képviselő szerint is új energiapolitikára van szükség. Mint mondta, az Országgyűlés által a közelmúltban elfogadott határozat nem arra ad felhatalmazást a kormánynak, hogy a paksi atomerőmű élettartamát meghosszabbítsák.

"A bátaapáti atomtemető létesítése az a trójai faló, amire már 60 milliárd forintot elköltöttek, (...) utána azt lehet mondani, ha már ennyi pénz benne van, akkor muszáj tovább építeni" - jelentette ki Illés Zoltán.

A politikus közölte: amennyiben mégis megépülne Bátaapátiban a kis és közepes radioaktivitású hulladékokat tároló tér, abban az esetben vízzáró betont kell majd használni, hogy a terek több száz évig biztonságosak legyenek.

Kapcsolódó elemek