A Homokhátságról Kecskeméten
Bányai Gábornak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének meghívására 2008. június 4-én, szerdán Kecskeméten tartotta kihelyezett ülését a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága.
Dátum: 2008-06-05 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:31.132014, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság a következő fő témakörökben tájékozódott:
• A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia homokhátságra vonatkozó feladatainak végrehajtása
• A Natura 2000 programmal kapcsolatos térségi sajátosságok
• Bizottsági kezdeményezés egy Országos Aszályelleni Stratégia kidolgozására
Az előadások megerősítették, hogy a Duna-Tisza közi homokhátság a Kárpát-medencében az éghajlatvátozás során bekövetkező felmelegedés első elszenvedője. A csapadék csökken, az elmúlt évtizedekben tavak, vízállásos helyek százai tűntek el és a homokos területek sok helyen sivatagi képet mutatnak. Az ENSZ a területet félsivataginak minősítette ezzel is jelezve, hogy a beavatkozás sürgető, nem lehet tovább halasztani.
Felvetődik a kérdés, hogy ha ennyire egyértelműek a problémák, akkor miért késik a folyamatok kedvezőtlen hatásait mérséklő cselekvés. A hozzászólások ennek a hátterét is boncolgatták. A térség valamennyi politikusa - pártállástól függetlenül - a Homokhátsági program megvalósítása mellett foglal állást. Ehhez csatlakoznak a tudományos élet jeles képviselői és a vállalkozói szervezetek egyaránt. A Homokhátságon élők illetve ehhez a térséghez kötődők tenni akarásával tehát nincs hiba. A program folytatásához azonban hiányzik egy olyan kormánydöntés, mely lehetővé teszi a szükséges tervek elkészítését, majd ezt követően az uniós források felhasználását.
Ezt a kormánydöntést 2007 tavaszára ígérték, de azóta sem született meg. A tervezési munkára elvileg van 400 millió forint, de döntés nélkül ez a költségvetési hiányt mérséklő "pénzmaradványként" elköltetlen marad. Mindenesetre a Környezetvédelmi Minisztérium képviselője a bizottság előtt most azt ígérte, hogy júniusban már lesz kormánydöntés. Ez persze kétséges, mert a Homokhátsági programban több minisztérium is érintett és az egyeztetések még nem jártak eredménnyel.
A kormányzati döntés hiánya és a minisztériumi bürokrácia tehetetlensége egyre hangosabban veti fel: Mi lesz veled Homokhátság?! Jó volt látni, hogy a megyében működő különböző szervezetek, még ma is elszántan küzdenek ezért az ügyért. A bizottság meggyőződhetett az előadásokból és a délutáni helyszíni látogatások során arról, hogy a helyiek saját erejükből is sokat tesznek, nem várják tétlenül a segítséget, de csak önerőből a sivatagosodást nem lehet megállítani. A sors fintora, hogy olyan területről beszélünk, mely két nagy vízhozamú folyó közt található.
A másik téma a Natura 2000 program volt, mely az Unióban kötelezően megőrzendő közösségi jelentőségű élőhelytípusok, állat- és növényfajok védelmére kijelölt területek hálózata. Bács-Kiskun Megyében is kijelölésre kerültek ezek a területek, de a hozzászólásokból kiderült, hogy az érintett gazdálkodókhoz ez az információ nem mindig jutott el. Nem volt összhang a szabályozás, illetve a támogatás közt, mely támogatás csak a gyepterületekre jár. Az unióban több országban a szabályozás, támogatás és az érintettek tájékoztatása teljes összhangban volt. Sajnos Magyarországon nem így történt és ez számos félreértést okozott. Felmerült az is, hogy a Natura 2000 területek ingatlanértéke, hogyan alakul. Az ilyen területek tulajdonosai félnek, hogy földjeikért kevesebbet adnak, ha a művelést a Natura 2000 korlátozza. Elvileg a nemzeti parkok megvehetik ezeket a területeket, de erre nincs sok pénzük, és a gazdáktól sem lehet nyomott áron megvenni a területeket, mert akkor hogyan tudnak máshol területet venni.
A korábbi években már többször felmerült, hogy kell Magyarország számára egy Országos Aszályelleni Stratégia, melynek egy verzióját a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kidolgozta néhány éve, de utána az érdemi megvalósítás megállt. Ezzel a témával részben foglalkozik a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia is. A Környezetvédelmi Bizottság fontosnak érezte, hogy kezdeményezze egy aktuális Országos Aszályelleni Stratégia kidolgozását.
A Bizottság a délutáni program során a Homokhátság különböző helyszínein tett látogatást, ahol gazdálkodókkal, nemzeti parki munkatársakkal találkozva részleteiben is beszélgethettek a délelőtt elhangzottakról. Reméljük, hogy a kihelyezett ülés révén a bizottság megértette a térség problémáit és a döntéseik során felhasználják a nap során kapott információkat.