Debrecen nem adja el a repülőteret
Nyakó István, az MSZP szóvivője és Varga Zoltán, a párt debreceni önkormányzati képviselője szerint áron alul, Fideszhez köthető cégnek adhatják el a debreceni repülőtér üzemeltetési jogát. Kósa Lajos ezzel kapcsolatban elmondta: a szocialista politikusok nem kellően tájékozottak a repülőtér ügyében.
Dátum: 2008-06-05 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:31.702335, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Úgy érzem Nyakó István és Varga Zoltán képviselő urak nem kellően tájékozottak a debreceni repülőtér ügyében" - reagált az elhangzottakra Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.
A városvezető közölte: a szocialisták állításával ellentétben a város nem adja el a repülőteret. A pályázat során a repülőtérrel szomszédos, fejlesztési terület értékesítésére kerülhet sor.
Kósa Lajos elmondta: a szocialisták egy korábbi nyilatkozatára hivatkozva körülbelül 10 milliárd forintos árról beszélnek. Csakhogy ez az ár a repülőtérre és a hozzá kapcsolódó fejlesztési területekre vonatkozik - tette hozzá.
A polgármester megjegyezte, hogy az 5,3 milliárd forintos ajánlat csupán a telek töredékére, mintegy 40 százalékára vonatkozik. Ha az egész 10 milliárd, akkor 40 százalékért 5,3 milliárd nem kótyavetye, csak a szocialisták elfelejtették a számtant - mondta Kósa.
A fideszes politikus tájékoztatása szerint a szocialisták által sokat bírált Virág László - tudomása szerint - sem a repülőtéren, sem a pályázóknál nem dolgozik. Ugyanakkor hozzátette: ha a volt repülőtéri igazgatót valamelyik pályázó szakértői munkára kérte fel, az az ő dolga. "A szocialisták nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a debreceni vagyonkezelő holding az országban a legeredményesebben működő önkormányzati tulajdonú vállalatcsoport" - jegyezte meg Kósa Lajos.
Egyébként Debrecent rendszeresen keresik más városokból, s tanulmányozzák a holding működését, miután ezt a modellt kívánatosnak tartják - mutatott rá a polgármester, aki elmondta azt is, hogy a holding igazgatóságába, és felügyelő bizottságába a szocialisták is delegáltak tagokat.