Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták elfelejtették a számtant

Kósa Lajos debreceni polgármester kijelentette: szó sincs a város repterének elkótyavetyéléséről, ahogy azt a szocialisták szóvivője állítja. A reptér melletti, 160 hektáros fejlesztési terület eladása került szóba, de erről sincs még döntés.


Dátum: 2008-06-06 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:36.313692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Úgy érzem, Nyakó István és Varga Zoltán képviselő urak nem kellően tájékozottak a debreceni repülőtér ügyében" - reagált az elhangzottakra Kósa Lajos, Debrecen polgármestere. A városvezető közölte: a szocialisták állításával ellentétben a város nem adja el a repülőteret. A pályázat során a repülőtérrel szomszédos, fejlesztési terület értékesítésére kerülhet sor.

Kósa Lajos elmondta: a szocialisták egy korábbi nyilatkozatára hivatkozva körülbelül 10 milliárd forintos árról beszélnek. Csakhogy ez az ár a repülőtérre és a hozzá kapcsolódó fejlesztési területekre vonatkozik - tette hozzá. A polgármester megjegyezte, hogy az 5,3 milliárd forintos ajánlat csupán a telek töredékére, mintegy 40 százalékára vonatkozik. Ha az egész 10 milliárd, akkor 40 százalékért 5,3 milliárd nem kótyavetye, csak a szocialisták elfelejtették a számtant - mondta Kósa.

A fideszes politikus tájékoztatása szerint a szocialisták által sokat bírált Virág László - tudomása szerint - sem a repülőtéren, sem a pályázóknál nem dolgozik. Ugyanakkor hozzátette: ha a volt repülőtéri igazgatót valamelyik pályázó szakértői munkára kérte fel, az az ő dolga. "A szocialisták nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a debreceni vagyonkezelő holding az országban a legeredményesebben működő önkormányzati tulajdonú vállalatcsoport" - jegyezte meg Kósa Lajos.

Egyébként Debrecent rendszeresen keresik más városokból, s tanulmányozzák a holding működését, miután ezt a modellt kívánatosnak tartják - mutatott rá a polgármester, aki elmondta azt is, hogy a holding igazgatóságába, és felügyelő bizottságába a szocialisták is delegáltak tagokat.

Kapcsolódó elemek