Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A város nyilvánosságra biztatja a településeket

Jó lenne, ha a hódmezővásárhelyi példa az ország más területein is elterjedne - jelentette ki Lázár János még csütörtökön. Köztudott: a város a weboldalán az összes vállakozói szerződését nyilvánosságra hozza. A fideszes polgármester a lépést az MNO-nak azzal indokolta, hogy a helyi közösségnek joga van tudni mi történik a forintokkal.


Dátum: 2008-06-06 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:45.375023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felszólítjuk minden Csongrád megyei település, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzat vezetőjét, hogy Hódmezővásárhelyhez hasonlóan tegye nyilvánossá és polgárai számára elérhetővé az önkormányzatuk által kötött, folyamatban lévő vállalkozói szerződéseket - jelentette ki Hegedűs Zoltán, a hódmezővásárhelyi önkormányzat Pénzügyi és gazdasági bizottságának elnöke a város csütörtöki rendes közgyűlésén, napirend előtti felszólalásában.

A helyi közösségnek joga van tudni

Március végén született döntés erről a lépésről, amely április 9-én testet is öltött abban, hogy a város szerződései nyilvánosak - mondta az MNO-nak Hódmezővásárhely polgármestere. Lázár János a motivációs háttérről úgy nyilatkozott, hogy mivel jelentős fejlesztések közepette van a város - minden száz forintból körülbelül 25 forint fejlesztése megy, és nem működésre - a helyi társadalomnak joga van tudni, hogy joga van széles körben informálódni a forintok elköltéséről. Lázár János arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak tájékoztatásról van szó; szavai szerint várják a helyi közösség észrevételeit is a szerződésekkel kapcsolatosan. Eddig mintegy 4500-an tájékozódtak a szerződésekről.

Kérdésünkre, hogy a helyi MSZP hogyan fogadta e lépést, a fideszes politikus úgy felelt: tapasztalatból tudja, hogy a szocialisták "suttogó propagandájának" elébe kell menni, ezért is nyilánosak a szerződések. Nem fejezték ki sem örömüket, sem támogatásukat, sem együttérzésüket - tette hozzá.

A pénteki közlemény szerint a bizottsági elnök kifejtette: mostanra már remélhetőleg minden hódmezővásárhelyi értesült arról, hogy Hódmezővásárhely a lakosság naprakész és teljes körű tájékoztatása végett az önkormányzat közbeszerzési törvényben meghatározott kötelességén túl minden a város által kötött, folyamatban lévő vállalkozói szerződést Hódmezővásárhely hivatalos honlapján nyilvánossá tett. Mint ismeretes, a város még május végén adott tájékoztatást a döntésről. Hegedűs szavai szerint az cél, hogy segítsék a társadalmi bizalom helyreállítását, "szükségesnek és fontosnak tartjuk a társadalmi kontrollt, amihez a nyitottság alapvetően szükséges."

A felszólalásra Lázár János fideszes polgármester úgy reagált - áll a kommünikében - hogy "szeretné, ha a vásárhelyi példa az ország más területein is elterjedne, ennek kezdete pedig Csongrád megye lehet." Mint a városvezető kifejtette, a korrupcióellenes küzdelemnek, a korrupció felszámolásának ez az első lépése. Nekünk nincs titkolnivalónk, ahogyan bizonyára más település vezetőinek sincs, ezért reméljük, hogy a kezdeményezésünkben partnerek lesznek. A közlemény kiemeli, hogy az ülésen elhangzott: a felszólítás pártállástól független: Hódmezővásárhely várja Szeged, Makó, Szentes, Csongrád, Mórahalom, Mindszent, Kistelek és a Csongrád Megyei Önkormányzat csatlakozását.

Kapcsolódó elemek