Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány ne akadályozza a fiatal gazdákat

Glattfelder Béla magyar néppárti képviselő üdvözli, hogy az Európai Parlament elfogadta a fiatal gazdákról szóló jelentését. A képviselő különösen fontosnak tartja, hogy a jelentés szerint az új tagállambeli fiatal gazdáknak több uniós támogatást kellene kapniuk.


Dátum: 2008-06-06 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:47.511009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jelentés kiemeli: a fiatalok által irányított gazdaságok általában nyereségesebbek és nyitottabbak az újítások iránt.

Glattfelder Béla felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány szándéka, miszerint Magyarország már 2009-től áttér az összevont támogatási rendszerre (SPS), hátrányosan érinti a fiatal gazdákat. Az új rendszerben a támogatási jogosultság a termelő tulajdonává válik. Aki új termelőként kíván megjelenni, annak meg kell vásárolnia ezeket a támogatási jogosultságokat, ahhoz, hogy földalapú támogatáshoz jusson. Ezzel a kormány megakadályozza, hogy új, fiatal termelők alapíthassanak gazdaságot, vagy a már meglévő, hatékonyabb gazdaságok bővíthessék termelésüket.

A támogatási jogosultságok egy részéből létrehozott ún. nemzeti tartalékból az EU jogszabályai alapján a fiatal gazdák ingyenesen hozzájuthatnának támogatási jogosultsághoz. A kormány azonban a nemzeti tartalékot arra kívánja felhasználni, hogy történeti bázist, támogatási jogosultságot képezzen a referencia-időszakban, azaz a 2006-ban már gazdálkodók számára.

Magyarországon különösen fontos lenne a fiatal gazdák támogatása, mivel hazánk azon tagállamok közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a fiatal gazdák aránya.

Glattfelder Béla emlékeztetett arra, hogy a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozata az idén megtartotta első országos konferenciáját. Az Ifjú Gazda Tagozat elnöke, Kis Miklós pedig az idén februárban, a képviselő meghívására többnapos brüsszeli tanulmányúton vett részt.

"Azért foglalkozunk kiemelten a fiatal gazdák kérdésével, mert a magyar mezőgazdaság jövője hosszabb távon az ő munkájuk eredményességétől függ" - mondta a képviselő.

Kapcsolódó elemek