Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A gyanúsítás ellen panasszal éltem


Dátum: 2008-06-07 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:51:56.443737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Borsod -Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat tulajdonát képező úgynevezett ITC-Székház (volt MSZMP pártház) értékesítésével kapcsolatban a sajtóban megjelent hírekre reagálva az alábbi közleményt teszem.

Az eljárás jelenlegi szakaszában az üggyel kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni!

A gyanúsítás ténye igaz. Bűncselekményt nem követtem el, ezért a gyanúsítás ellen panasszal éltem.

Az önkormányzat közgyűlése 2007. decemberében előterjesztésünkre úgy döntött, háromszor forgalmi értéken eredménytelenül, majd ezt követően érték megjelölése nélkül negyedszer is meghirdetett székházat a felajánlott összegért nem kívánja eladni. Ezért az ingatlant nem értékesítettük.

Az ügy lezárta után készséggel állok a sajtó rendelkezésére.

Gergely Zsolt

alelnök

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei közgyűlés

Kapcsolódó elemek