Ingatlanpanama Szegeden?
Kereskedelmi létesítmények kerülhetnek a szegedi sportpályák és sport-létesítmények helyére - állítja a szegedi ellenzék, amely attól tart, hogy a szocialista vezetésű önkormányzat és a helyi építőipari cég, a Szeviép között folyó ügylet nem más, mint ingatlanmanipuláció. Az ügy koalíciós feszültséget is okozott, ugyanis a csongrádi megyeszékhely SZDSZ-es alpolgármestere is bírálja a terveket.
Dátum: 2008-06-07 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:00.006623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bonyolult ingatlanügylet zajlik a szegedi önkormányzat és a dinamikusan fejlődő helyi építőipari cég, a Szeviép Zrt. között. Az elképzelések szerint a Szeviép 230 millió forintért megvásárolja a Szegedi Vasutas Sportegyesület pályáját, cserébe az itt sportolók számára használatot biztosít a Tisza-parti stadionban, amelyet a cég 700 millió forintért vásárolhat meg az önkormányzattól. Időközben azonban előkerült egy felvétel. Ezen a vasutas sportegyesület közgyűlésén Szeged szocialista gazdasági alpolgármestere tavaly júniusban már tudta, hogy ki lesz az, aki majd megnyeri a Tisza-parti stadion megvásárlásának lehetőségét.
Az értékesítési pályázatot csak tavaly decemberben írták ki, elbírálása a mai napig nem történt meg. Igaz, egyedül a Szeviép által alakított konzorcium adott be pályázatot, a bíráló bizottság elnöke pedig Szentgyörgyi Pál alpolgármester. A múlt év júniusi közgyűlésen egyébként részt vett a leendő vevő résztulajdonosa is, aki a szocialista alpolgármesterrel egyezően vázolta a konstrukciót. Az elképzeléseket a szegedi ellenzék a kezdettől bírálta.
Álláspontjuk szerint itt sportcélú fejlesztés címszó alatt egy összetett és szövevényes ingatlan manipuláció vette kezdetét, aminek az eredménye az lesz, hogy több nagy, hagyományokkal bíró szegedi sportpálya és sportlétesítmény megszűnik, és helyükre kereskedelmi létesítmények készülnek majd el.
Az ügy koalíciós feszültséget is okozott a szegedi városházán. A szabaddemokrata városfejlesztési alpolgármester, Nagy Sándor ugyanis bírálta a Szeviéppel kapcsolatos terveket, ennek ellenére az MSZP-s városvezetés az eredeti elképzelések szerint folytatja a szövevényes ingatlanügyletet.