Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Göröngyös út vezet a Mars titkaihoz

Fejfájást okoz a Marsot kutató Phoenix űrszonda első talajvétele a NASA kutatóinak, az automata űrlaboratórium által kiemelt első rög túlságosan durvaszemcsézetű, s a labor egyelőre nem tudja elemezni azt - közölte a kaliforniai Pasadenában lévő földi irányítás.


Dátum: 2008-06-08 22:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:10.111318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtökön kezdte meg a mintavételt a Marsra május 25-én leszállt Phoenix: 2,4 méter hosszú robotkarjának a végén lévő exkavátorlapátjával egy kávéscsészényi rögöt emelt ki a vörös bolygó északi sarkvidékének a fagyott talajából.

A göröngy a Phoenix olvasztótégelyébe került, ahol a vizet próbálnak nyerni belőle. A vizet elemezné a szonda laborja. A mérőeszköz szűrője azonban csak egy milliméter átmérőjűnél kisebb rögdarabot képes átengedni, és egy infravörös sugárnyaláb jelzi, ha a vizsgálandó darab az eszközben van. - A sugár még nem küldött ilyen jelzést, s a kutatók nem tudják mi lehet az oka a késedelemnek - közölte a NASA. A kutatók arra gyanakszanak, hogy a talajminta túlságosan összetapadt, durvaszemcsézetű.

A probléma megvizsgálása egy-két napot vesz idénybe.

A szakértők a Phoenix korábban hazaküldött mikroszkopikus részecskéket ábrázoló felvételei alapján erősen gyanítják, hogy a kiemelt mintadarab sót tartalmaz, és ez már önmagában is jelentős felfedezés lenne, mert arra mutatna, hogy a szonda leszállási helyén valaha az élet kialakulására alkalmas tengervíz hömpölygött.

Kapcsolódó elemek