A kisebbségi kormány nagy veszélyeket rejt magában
Az MSZP-én kívül az egész országnak az az érdeke, hogy minél előbb döntésképes kormány legyen Magyarországon, ez pedig előrehozott választások nélkül nem megy - jelentette ki Orbán Viktor.
Dátum: 2008-06-09 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:24.445577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szerintem fontos dolog történt a hétvégén. Kinyílt egy kapu, egy lehetőség az ország előtt" - válaszolt Orbán Viktor arra az újságírói kérdésre, hogy mit szól Fodor Gábor hét végi, SZDSZ elnökké történt megválasztásához. Mint mondta, messziről nem lehet belelátni az SZDSZ boszorkánykonyhájába, de egy dolgot le lehet szögezni: előrehozott választások Magyarországon akkor lehetségesek, ha a parlament feloszlatja önmagát, a parlament önfeloszlatásához pedig a jelenlévő képviselőknek több mint felének az igen szavazata szükséges. "Abban az esetben, ha tehát az SZDSZ valóban ellenzéki pártként viselkedik a jövőben, és hozzájárul a parlament önfeloszlatásához, akkor megvan a szükséges számú szavazat, hogy ez bekövetkezzen" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke úgy véli, ez óriási lehetőséget jelent , mert a kisebbségi kormány nagy veszélyeket rejt magában. Egy kisebbségi kormány képtelen orvosolni az ország bajait, s az élelmiszer- és energiaárak emelkedése olyan kihívást jelent egész Európának, amire csak jól felkészült kormányok tudnak megfelelni. "Az MSZP-n kívül az egész országnak az az érdeke, hogy minél előbb döntésképes kormány legyen Magyarországon, ez pedig előrehozott választások nélkül nem megy, előrehozott választások pedig nem nincsenek parlamenti önfeloszlatás nélkül. E tárgyban levelet is küldtem Fodor Gábornak, amely nem egy titkos levél, de ő a címzettje, az ő joga, hogy elmondja, mit tartalmaz" - jelentette be Orbán Viktor.
Az SZDSZ esetleges újabb kormánykoalícióba történő belépését firtató újságírói felvetésre a Fidesz elnöke elmondta, hogy Magyarország előtt három lehetőség van. Vagy marad a kisebbségi kormányzás, vagy egy álkisebbségi kormányzás zajlik, amelyben az SZDSZ valójában kormánypártként viselkedik és rejtve marad a hatalom igazi természete az emberek előtt, vagy meg kell tartani az előrehozott választást, s tiszta vizet öntve a pohárba, átlendülve a holtponton egy új, válságból kivezető kormányzás kezdődik el.
"Az, hogy az SZDSZ visszamegy, magára húzza a koalíció mezét újra, és minden folytatódik úgy, ahogy eddig ment, csak másképp hívják a miniszterelnököt - ennek a valószínűségét rendkívül csekélynek tartom, ennél ugyanis sokkal jobb véleménnyel vagyok az SZDSZ új elnökéről" - mondta újabb kérdésre válaszolva Orbán Viktor.
A magyar adósságkezelésről a Fidesz elnöke leszögezte: az átütemezés kifejezetten reménytelennek tűnik. "Én mindig arról beszélek, hogy át kell szerkeszteni. 1998 és 2002 között azt csináltuk, hogy a régi, rossz, magas kamatra felvett értékpapírokat kiváltottuk új, alacsonyabb kamatozású értékpapírokra. Erre akkor van lehetőség, ha egyben az infláció lefelé megy, és van bizalom a kormány iránt, mert akkor hajlandó a piac kisebb kamattal is megvásárolni az újonnan kibocsátott értékpapírokat. És ha ez így van, akkor alacsonyabb kamattal ki lehet bocsátani az új értékpapírokat, és ki lehet váltani a régi, magas kamatozásúakat. Ez nem adósság átütemezés, ez az adósságkezelésnek egy teljesen elfogadott piaci, nem rendkívüli eszközrendszere" - jelentette ki Orbán Viktor.