Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A parlament elrendelte a népszavazást

A több-biztosítós egészségbiztosítási rendszerrel kapcsolatos népszavazás elrendeléséről döntött az Országgyűlés hétfőn. A képviselők 345 igen, 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el határozatot.


Dátum: 2008-06-09 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:28.092011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A népszavazást kezdeményező Albert házaspár kérdése így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?"

A kezdeményezést támogató több mint félmillió aláírást a Liga Szakszervezetek és társult szervezetei gyűjtötték össze és adták át az Országos Választási Bizottságnak, amely a kezdeményezést érvényesnek minősítette.

A népszavazásra nemmel szavazott Mécs Imre és Veres János szocialista képviselő, tartózkodott Filló Pál, Géczi József Alajos és Lénárt László képviselő (mindhárom MSZP).

Mikola István (Fidesz) a szavazás előtt azt mondta, azért tartják fontosnak a népszavazást, mert ugyan az egészségügyi reform megbukott, a több pénztárra épülő rendszer lekerült a napirendről, de nincs arra garancia, hogy akár fél év, egy év múlva nem fogják elővenni. Hozzátette: a népszavazás garanciát ad arra, hogy legalább három évig ne vezessék be ezt a rendszert. Úgy vélte, veszélyesek azok az új koncepciók, amelyek az egészségügyi rendszer átalakításáról szólnak, és amelyeket a szaktárca június végig dolgoz ki.

Az ellenzéki képviselő szerint mintha megint abba a hibába esne a kormány, hogy néhány hét alatt, komoly egyeztetések, szakmai viták nélkül belevág az egészségügy átalakításába. A fideszes politikus elgondolkodtatónak nevezte azokat az egészségügyi bizottság előtt lévő dokumentumokat, amelyek "a szektorsemlegesség hamis látszatát keltve próbálják a magánszolgáltatók szerepvállalását erősíteni".

Kökény Mihály (MSZP) közölte: pártja soha nem akart versengő több-biztosítós rendszert, a visszavont egészségbiztosítási törvény is nemzeti kockázatközösségre, a szolidaritásra épített.

A kormánypárti képviselő azt mondta, sajnálja, hogy az ellenzék ezt az alkalmat is a magánbefektetőkkel szembeni hangulatkeltésre használja. Kökény Mihály kijelentette, hogy nem szabad lemondani az egészségbiztosítás rendszerének átalakításáról, mivel szükség van a szektorsemlegesség érvényesítésére, a területi különbségek csökkentésére a finanszírozásban is.

Nagy Kálmán (KDNP) azon a véleményen volt, hogy az Albert házaspár igen magas társadalmi felelősségről tett bizonyságot. Hozzáfűzte, a kormány az egészségügyi reform során végig a betegekkel és a társadalommal szemben foglalt állást.

Kapcsolódó elemek