Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napirend után

Horváth János (Fidesz) az 1947-es magyarországi szovjet katonai puccsra emlékezett, amely során a Vörös Hadsereg elhurcolta Kovács Bélát, a kisgazdapárt vezetőjét és őt magát, Horváth János akkori kisgazda parlamenti képviselőt is elfogták. Hozzátette: ez és a szovjet magatartás hívta akkor életre a NATO védelmi szervezetét és 40 év múlva összeomlott az évszázadok alatt összetákolt szovjet birodalom.


Dátum: 2008-06-10 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115901
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:33.000079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erdős Norbert (szintén Fidesz) Benedek Fülöp, az agrártárca volt szakállamtitkára menesztését szorgalmazta, mivel beszámolója szerint miatta nem kapták meg a Békés megyei Bélmegyer gazdái példásan kezelt vadászterületüket a határkijelölésnél. Hozzátette: aláírás hamissá nyilvánításával, kényszer kisajátításokra hivatkozva gyalázatos módszerekkel akarták kisemmizni a földtulajdonosokat.

A kormány nevében Keller László pénzügyi államtitkár közölte: Benedek Fülöp már nincs a földművelésügyi tárca állományában. Kitért arra, hogy a szóban forgó területért két földközösség mérkőzik, de mindkét csoport közgyűlését formai okok miatt érvényteleníteni kellett.

Balogh József (Fidesz) tanyatörvényt szorgalmazott a tanyákon élők számára, mivel "sok helyen még petróleumlámpával világítanak és elemes rádiót hallgatnak", de nem szerepelnek fejlesztésre szoruló térségként egyetlen jogszabályban sem. Szempontként említette a kulturális örökség védelmét, a tanyát mint mezőgazdasági egységet, a bűnözés elleni védelmet és idegenforgalmi lehetőségekről is beszélt ennek kapcsán.

Korózs Lajos reagálásában felidézte, hogy az olcsóbb fenntartás miatt városi lakásukat eladó családok is költöznek tanyákra, lemondva ezzel bizonyos szolgáltatásokról. Az államtitkár úgy vélte, nem kell külön jogszabály, hanem csak szervezés. Példaként hozta fel a már létező tanyagondnokságot. Szóba hozta az ezekre a célokra fordítható uniós forrásokat is.

Az elnöklő Világosi Gábor lezárta a hétfői ülésnapot és egyben az Országgyűlés tavaszi ülésszakát. A törvényhozás szeptember 15-én 13 órakor, várhatóan kétnapos üléssel kezdi meg őszi ülésszakát.

Kapcsolódó elemek