A Bundestag jóváhagyta a kormány klímavédelmi csomagtervét
A német parlament alsóháza (Bundestag) többhetes vita után jóváhagyta a német kormány első klímavédelmi csomagtervét, amelynek értelmében 2020-ig az ökoenergia részarányát a jelenlegi kétszeresére, 30 százalékra kell növelni a teljes energiafelhasználásban.
Dátum: 2008-06-10 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:37.439430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elfogadott tervezet főként a szélenergia részarányának növelését hangsúlyozza, a napenergia kissé háttérbe szorul. A fűtéstechnikában az új építésű ingatlanoknál kötelező lesz bizonyos részt megújítható energiával kiváltani. A terv az áram- és gázórák leolvasását is megnyitná a verseny előtt.
Németország már fele részben elérte azt a célt, hogy az üvegházhatást okozó gázokat 2020-ig 40 százalékkal csökkentsék, ezekkel az intézkedésekkel további 10 százalékos csökkentést lehet elérni.