Scheiber Sándor-díjak átadása
Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere Scheiber Sándor-díjat adományozott Frölich Ida ókortudósnak és Gábor György vallásfilozófusnak. A néhai főrabbiról elnevezett elismerést a kulturális tárca vezetője hétfőn adta át Scheiber Sándor özvegye jelenlétében Budapesten.
Dátum: 2002-03-04 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:36.092643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A díjat - az e célra létrejött kuratórium javaslata alapján - azon magyar állampolgárok kaphatják, akik kiemelkedőt alkottak a hebraisztika, a judaisztika, a zsidó vallás- és művelődéstörténet, az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd, tolerancia előmozdítása területén.
A plakettet és az okiratot 1996. március 3-án - Scheiber Sándor halálának évfordulóján - adták át először, azóta évente két elismerés adományozható, megosztás nélkül.
Frölich Ida jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánjaként dolgozik. Számos könyve és tanulmánya jelent meg Magyarországon és külföldön. A professzor kutatási területe évtizedek óta a Kumran-szövegek vizsgálata, e témában monográfiát is írt.
Gábor György, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem adjunktusa, a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete vallásfilozófiai osztályának tudományos munkatársa. Főként a judaizmus vallásbölcseletének forrásait, az V-VI. századi jellegzetes zsidó gondolkodás kialakulását, valamint az akkori keresztény filozófia, a kor zsidó és keresztény teológiai kapcsolatait kutatja. Két önálló tanulmánykötete jelent meg, s tíznél több kiadványnak volt szerkesztője.
A díjazottak tevékenységét Voigt Vilmos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem folklór tanszékének vezetője és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi méltatta.
Az ünnepségen jelen volt Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is.