Közösségi érdek, vagy zsákmányszerzés?
Egy héttel ezelőtt a szocialista képviselők jelentős hányadának segítségével az országgyűlés elutasította Dr. Schvarcz Tibor és Keleti György azon indítványát, mely lehetőséget biztosított volna egy ötven megawattnál nagyobb erőmű telepítésére a Komárom-Esztergom megyei székhelyvárosban.
Dátum: 2008-06-10 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:50.026442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Területrendezési Terv hétfő esti zárószavazása előtt ismételten előkerült a javaslat, de ekkor már maga a kormány nyújtotta be, Bajnai Gordon aláírásával. Bencsik János országgyűlési képviselő, az érintett város polgármestere a záróvita során arra igyekezett rámutatni, hogy felelős politikusok a lakosság érdekeivel szemben nem támogathatnak magánvállalkozói érdekeket.
Elismerésre méltó az igyekezet, mellyel két szocialista képviselő, s immáron maga a kormány is abban a szerencsés lehetőségben kívánja részesíteni Tatabánya közösségét, hogy a város területén egy ötven megawattnál nagyobb teljesítményű erőmű épülhessen. Figyelemre méltó az igyekezet, különösen abban a megvilágításban, hogy a város közgyűlése másfél hónappal ezelőtt ellentétes döntést hozott ebben a kérdésben - fogalmazott Bencsik János a hétfő esti záróvita elején. Még a kormánypárti padsorokban is derültséget váltott ki, amikor a helyi döntés valóságtartalmának igazolására a szocialista frakcióban ülő Lukács Zoltánt jelölte meg, mivel a tatabányai közgyűlés szocialista képviselőcsoportja épp az ő irányításával működik.
A nagyerőmű telepítéséről szóló elutasító határozatot pedig maguk a helyi szocialisták is elutasították. A módosító indítvány részletes indoklása Bencsik szerint gyermetegre sikeredett, hiszen a bánhidai erőmű működési engedélye valóban 2009-ig érvényes, ugyanakkor környezetszennyező volta miatt, már 2005-ben leállították azt. Újraindítása tízmilliárdos nagyságrendű ráfordítással lenne csak biztosítható, de a munkálatok 2009-ig már nem végezhetők el. A képviselő szerint valami más lehet a nagy igyekezet hátterében, s az nem más, mint a vállalkozói érdekek kiszolgálása, a gazdasági zsákmányszerzés. Ismeretes, hogy a bánhidai telephelyet is tulajdonló Vértesi Erőmű Rt privatizációja ismét napirendre került, és Komárom-Esztergom megye vezető napilapjában megjelent írások szerint, a szocialisták padsoraiban helyet foglaló Kapolyi László iparmágnás is a vevőjelöltek között található. Egy nagyobb erőmű építésére vonatkozó törvényi megerősítés természetesen növeli a telephely üzleti értékét. Van egy mellékszála is a történetnek, mely cseppet sem nevezhető mellékesnek - mondta felszólalása során Bencsik János -, hiszen három helyi szocialista politikus mindeközben titkos tárgyalásokat folytatott egy kanadai energetikai társsággal, mely hulladékégetőt szeretne Tatabányára telepíteni. Felmerül tehát a kérdés, hogy az országgyűlés tagjai a helyi közösség döntését kívánja megerősíteni, vagy pedig a nyers vállalkozói törekvéseket részesíti előnyben a lakosság érdekeivel szemben? - fejezte be felszólalását a politikus. A kormánypárti válasz a szavazásban mutatkozott meg, a zsákmányszerzésnek adtak szabad utat. Lukács Zoltán szocialista képviselő megmásítva korábbi álláspontját együtt szavazott a kormánytöbbséggel.