Vadlovak a Hortobágyi pusztán
Nevezik takinak, eurázsiai őslónak, de lengyel felfedezője nyomán Przewalski-lónak is azt a Magyarországon csak a Hortobágyon élő ritka állatfajt, melynek elődjeit - több ezer évvel ezelőtt - még az ősemberek ábrázolták barlangrajzaikon.
Dátum: 2008-06-11 06:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:56.840037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pentezugi rezervátumba tíz éve telepített vadlóállomány mára tekintélyes ménessé fejlődött. Éppen százharminc éve, 1878-ban találkozott Przewalski kapitány először a kihaltnak hitt eurázsiai vadlóval, és éppen negyven éve, 1968-ban látták e ritka faj utolsó túlélőjét természetes környezetében, a dzsungáriai Góbiban. A tizenegy megmaradt egyednek - nemzetközi fajmegmentő összefogásnak köszönhetően - mára több mint ezerötszáz leszármazottja él a világon, többségük állatkertekben. Emberi beavatkozástól mentesen Ázsián kívül egyedül a Hortobágyon találhatók vadlovak.
Az első példányok 1997-ben kerültek a pusztára, amikor a Hortobágyi Nemzeti Park csatlakozott a Kölni Állatkert által koordinált tenyészprogramhoz - tudtuk meg a terület igazgatójától, Sándor Istvántól. Az együttműködés révén idetelepített háremcsoportot három éven belül - cseh, német, angol és svájci állatkertekből - továbbiak követték.
S hogy a Przewalski-lovak otthonosan érzik itt magukat, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy létszámuk a szaporulatok révén évről évre nő. Tizenegy éve 21 takit költöztettek ide, ma már száznál is több legelészik a hortobágyi pusztán.
A vezércsődör által vezetett háremekben vagy a kiközösített hímek alkotta agglegénycsoportokban élnek. A vadlovak nagyon barátságosak az emberekkel, egymással viszont olykor élethalálharcot vívnak.