Az EU adományozó konferenciát szervez Koszovó javára
Az Európai Bizottság, az EU végrehajtó testülete adományozó konferenciát szervez Koszovó javára július 11-én Brüsszelben.
Dátum: 2008-06-11 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=115988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:52:59.257223, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erről szóló keddi bejelentés szerint a gazdasági növekedés fellendítésére, a beruházások és a munkahelyteremtés előmozdítására kérnek pénzt az adományozóktól. Arra nem tért ki Olli Rehn bővítési biztos közleménye, hogy összesen körülbelül mekkora összegre számítanak.
Az Egyesült Államok márciusban úgy vélekedett, hogy a február 17-én függetlenségét kikiáltó, addig Szerbia részének számító új állam, amelynek alkotmánya június 15-én lép hatályba, a következő évek során mintegy 2 milliárd dollár külföldi támogatásra szorul. Washington azt szorgalmazta, hogy ennek az összegnek a felét Európa állja. "Koszovó alapvetően Európa ügye. Az EU kész arra, hogy minden eszközzel segítse Koszovó európai perspektíváinak valóra váltását" - áll Olli Rehnnek az adományozó konferenciát bejelentő közleményében.