Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háborúellenes tüntetők foglalták el a nápolyi magyar tiszteletbeli konzulátust

Harminc-negyven olasz globalizációellenes fiatal szerda délelőtt elfoglalta Magyarország nápolyi tiszteletbeli konzulátusát, tiltakozva az ellen, hogy Magyarország is támogatja az Egyesült Államok iraki háborúját.


Dátum: 2003-03-19 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:12.664187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI érdeklődésére a római magyar nagykövetségen elmondták: szerdán délelőtt tizenegy óra tájban harminc-negyven, az olaszországi globalizációellenes mozgalomhoz tartozó fiatal jelent meg Magyarország nápolyi tiszteletbeli konzuljának hivatalánál. Bár a titkárnő nem akarta őket beengedni, a tiltakozók ezt figyelmen kívül hagyva mégis behatoltak a hivatali helyiségbe. Odabent békés magatartást tanúsítottak, nem okoztak semmiféle anyagi kárt.

A titkárnő értesítette a nápolyi tiszteletbeli konzult, Andrea Amatucci professzort, aki a nápolyi egyetemen pénzügyi jogot tanít, s aki az említett akció pillanatában éppen előadást tartott az egyetemen. A konzul felhívta a rendőrséget, és megállapodott vele, hogy amíg a hatóságok ki nem jutnak a helyszínre, addig a professzor találkozik az engedély nélkül behatolókkal.

A tiszteletbeli konzul elbeszélgetett a fiatalokkal a magyar-olasz kapcsolatokról, elmondva nekik, hogy Magyarország nincs háborúban Irakkal, csupán a szövetségi viszonyból fakadóan bocsátja rendelkezésre légterét és katonai támaszpontjait Szaddám Huszein iraki elnök lefegyverzése érdekében. Eközben megérkeztek a rendőrök, akik erő alkalmazása nélkül kivezették a tüntetőket a konzuli hivatal épületéből. Addigra az olasz sajtó képviselői is megjelentek, akiknek a fiatalok - immár az utcán - nyilatkozatokat adtak.

Az ANSA olasz hírügynökség is beszámolt az esetről. Híradásából kiderül: a globalizációellenes "engedetlenek" csoportját a mozgalom egyik ismert egyénisége, Francesco Caruso vezette, köztük volt a Kommunista Újjáalapítás Pártjának (PRC) megyei titkára, Peppe De Cristofaro is. A hírügynökség szerint a tüntetők dokumentumot nyújtottak át a tiszteletbeli konzulnak, s abban "elítélték a magyar részvételt a készülő konfliktusban".

A nagykövetség közlése szerint a nápolyi rendőrség elmondta Amatucci professzornak: a brit és a spanyol konzulátusok már különlegesen védendő objektumok a dél-olasz városban, de a mostani eset után a magyar tiszteletbeli konzulátust is bevonják a fokozottan védendő épületek körébe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek