A turizmustörvény a meglévő struktúrát konzerválja
A Fidesz turisztikai munkacsoportja szerint a turizmust szabályozó törvényjavaslat a meglévő struktúra konzerválására irányul és figyelmen kívül hagyja a fejlődési lehetőségeket.
Dátum: 2008-06-11 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:12.967686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bánki Erik, a munkacsoport vezetője a törvényjavaslattal szembeni kifogások közül megemlítette, hogy a tervezet nem valósítja meg eredeti célját, a túlzottan általános formaszöveg nem tekinthető átfogó szabályozásnak. Az előterjesztő önkormányzati tárca a beérkezett szakmai véleményeket figyelmen kívül hagyta, a parlamenti szakbizottságot kérésük ellenére sem vonták be a tervezési folyamatba - áll Bánki Erik közleményében.
A munkacsoport szerint a javaslat nem szabályoz olyan alapvető fontosságú kérdéseket, mint a fejlesztési források, a finanszírozás rendszere, a marketing feladatok és intézményeik, szervezetrendszerük, és a turizmus helyi szintű ösztönzésének eszközei.
A Fidesz szerint a tervezetben a definíciók meghatározása hiányos, több ponton ellentmondásos. A források közül például a marketing cél teljesen kimaradt, annak ellenére, hogy ezt több évre előre kellene tervezni. A törvény tervezetében a Tourinform hálózat egyáltalán nem szerepel. Az ellenzéki párt szerint az idegenforgalmi adó, és a hozzá kapcsolódó támogatás felhasználási körét konkrétabban kell meghatározni.
"Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy kizárólag olyan tervezet kerüljön - lehetőség szerint már az őszi ülésszakban - a parlament elé, amely a fenti kérdéseket megnyugtató módon rendezi, és valóban széleskörű szakmai konszenzuson alapul" - olvasható a közleményben.
Bánki Erik közleményében emlékeztetett a Magyar Szállodaszövetség által megrendelt tanulmányra, amely szerint a környező országokban, a szállodai szolgáltatások áfája általában 5-10 százalék között alakul, míg Magyarországon 20 százalék. Megállapítják azt is: változatlan áfa kulcs mellett a forgalom csak minimálisan növekedhet, az adó mértékének 5 százalékra történő csökkentése azonban hozzájárulna a forgalom bővüléséhez, és 15 százalékos növekedést eredményezne a foglalkoztatásban.
A Fidesz szakmai álláspontja szerint a turizmus területén indokolt és szükséges az áfa kulcs mértékének mielőbbi csökkentése a versenyképesség javítása érdekében.