Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Végül nem oszlattak, mert békés volt a sajtótájékoztató


Dátum: 2008-06-11 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:17.689800, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatom, hogy az Ön által kifogásolt rendőri intézkedés jogszerűségét kivizsgáltattam, így nyugodtam állíthatom, hogy az intézkedő rendőrjárőr jogszerűen és szakszerűen végezte munkáját.

2008. június 11-én a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. biztonsági igazgatójától bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, hogy az épületük előtt egy kisebb csoport gyűlt össze.

(...)

Ez után a rendőrjárőr annak érdekében, hogy a bejelentőt is megnyugtassa, valóban bement az MNV Zrt. épületébe, és elmondta, hogy nincs szükség rendőri intézkedésre, mivel a sajtótájékoztató békés volt, és azt követően minden résztvevő elhagyta a helyszínt.

Tisztelt Képviselő Úr, remélem, tájékoztatásom megnyugtatja önt a tekintetben, hogy a Magyar Köztársaság rendőrsége a jogszabályok adta keretek között teszi a dolgát azért, hogy minden magyar állampolgár hétköznapi biztonságérzete minél inkább garantálható legyen.

Kapcsolódó elemek