Romló gazdasági mutatók, tehetetlen kormány
Miközben a kisebbségbe szorult szocialista kormány vidéken próbálja kidolgozni saját túlélési stratégiáját, addig az ország válsága egyre mélyül - tudatta Szijjártó Péter közleményében.
Dátum: 2008-06-11 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:18.257446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Még a legborúlátóbb előjelzéseknél is rosszabban alakul az infláció, a májusi adatok szerint a pénzromlás mértéke ugyanis elérte a 7 százalékot - mutatott rá a képviselő, majd hozzátette, hogy az élelmiszerek, a gáz, a távhő és az üzemanyag drágulása egyre nehezebb helyzetbe hozza a magyar családokat, a kisebbségi kormány pedig jól láthatóan képtelen a válság kezelésére.
Ebben a helyzetben az ország érdekét az előrehozott választás szolgálja, amely előrehozott megoldást jelent az ország gondjaira - jelentette ki a Fidesz szóvivője.