A kisebbségi kormány képtelen a válság kezelésére
Az ország érdekét az előrehozott választás szolgálja, amely előrehozott megoldást jelent az ország gondjaira - emeli ki Szijjártó Péter közleményében.
Dátum: 2008-06-12 07:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:19.721343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szóvivője közleményében rámutat: miközben a kisebbségbe szorult szocialista kormány vidéken próbálja kidolgozni saját túlélési stratégiáját, addig az ország válsága egyre mélyül.
Mint írja, még a legborúlátóbb előjelzéseknél is rosszabban alakul az infláció, a májusi adatok szerint a pénzromlás mértéke ugyanis elérte a 7 százalékot. Az élelmiszerek, a gáz, a távhő és az üzemanyag drágulása egyre nehezebb helyzetbe hozza a magyar családokat, a kisebbségi kormány pedig jól láthatóan képtelen a válság kezelésére - emeli ki, majd hozzáteszi: "ebben a helyzetben az ország érdekét az előrehozott választás szolgálja, amely előrehozott megoldást jelent az ország gondjaira".