Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kompromisszumos javaslatot tett Óbuda polgármestere

Kompromisszumos javaslatot tett a csütörtöki egyeztetésen Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere a budai alsó rakpart lezárásával kapcsolatban. Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője is azt szeretné, hogy legalább két héttel elhalasztanák a lezárást.


Dátum: 2008-06-12 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:35.428449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tervek szerint a főváros augusztus 1-jétől több mint egy évre lezárná a budai alsó rakpart Margit hídtól északra fekvő részét. Az óbudai polgármester szerint azonban a forgalomkorlátozás, a Sziget Fesztivál és az augusztus 20-i rendezvények a szokásosnál is nagyobb káoszt okoznának a kerületben.

Az alsó rakpart középső szakaszán, a Batthyány tér környékén csak az augusztus 20-i ünnepségek után kezdik a főgyűjtőcsatorna építését. A fővárosnak lenne módja, de a jelek szerint nincs szándéka arra, hogy a rakpart északi részén is három héttel később indítsa a munkát - mondta el Óbuda polgármestere. Bús Balázs közölte: a csütörtöki egyeztetésen a helyzet megoldása érdekében kompromisszumos javaslatot tett. A Szépvölgyi útnál ideiglenesen meg lehetne nyitni a régi, jelenleg lezárt lejárót, ahol le lehetne jutni az alsó rakpartra. Így a munka is elkezdődhetne az alsó rakparton, de a fesztivál idején a sziget felé is el lehetne menni.

A polgármester az egyeztetésen azt is közölte, hogy az ideiglenes megoldáshoz szükséges terveztetés költségeiből a kerület részt vállal. Ezt felajánlotta Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál ügyvezető igazgatója is.

Bús Balázs elmondta: a csütörtöki megbeszélésen a főpolgármesteri hivatal részéről ügyosztályvezetők vettek részt, a főváros politikai döntéshozói közül senki nem volt ott. Jövő csütörtökön tartanak újabb egyeztetést az ügyben. Óbuda polgármestere bízik benne, hogy a főváros is hajlandó kompromisszumot kötni.

A polgármester szerdai sajtótájékoztatóján utalt arra is: ha nem tudnak megegyezni, akkor végső esetben Óbuda akár a fesztivál megrendezését is megakadályozhatja azzal, hogy nem adja ki a szükséges építési engedélyeket.

Kapcsolódó elemek