Valódi változásokra van szükség
A következetesség a hitelesség alapja. Nekünk elsősorban a saját hitelességünket kell megteremteni - szögezte le a Fidesz közéleti-politikai évadzáróján Rogán Antal.
Dátum: 2008-06-12 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:37.172983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az V. kerület fideszes polgármestere szerint az ő nemzedéke sokszor nem a múlt, hanem a jövő értékein, kihívásain gondolkodik; nemzedéke számára nem mindegy, milyen lesz a jövő. Mi sikeres országot akarunk, és ha Magyarország sikeres lesz, akkor mindenkinek jó lesz, még azoknak is, akik nem hisznek benne - utalt arra, hogy az idősebbek közül sokan szkeptikusak, élettapasztalataik birtokában csak nehezen merik elhinni, hogy a sikeres Magyarország egy reális cél. Az ő nemzedéke azonban hisz ebben, és ami fontosabb ennél, akarja is - tette hozzá.
Rogán elmondta: pályafutása során egy dolgot megtanult: ahhoz, hogy egy közösség sikert érjen el, változásra van szüksége, mégpedig lényegi változásra. Változtatni azonban sokféleképpen lehet. Ma az ország vezetői közül többen úgy gondolják, hogy az rendben van, ha eddig húzták az ország szekerét, mostantól meg tolni fogják - ez is egyfajta változás, jegyezte meg Rogán, de nem tényleges. Mint ahogy az sem az - folytatta -, amit az elmúlt években a kormánypártok sokszor csináltak: egyik kezükkel adtak, a másikkal elvettek. Ettől nem nagyon jutottunk előbbre - közölte. Rámutatott: "sokan vagyunk úgy, hogy akik ma változásokról beszélnek, azok ma csak olyan változásokra hivatkoznak, amelyekből semmilyen előrelépése ennek az országnak nem volt. Magyarországon most csak ilyen változások történtek".
Mint fogalmazott, eredményeket, sikereket csak úgy tudunk elérni, ha olyan változtatásokra is képesek vagyunk, amelyek korábban senkinek nem jutottak eszébe. Magyarország is csak így válhat sikeressé, ha képes ilyen lényegi változásra, ha képes a problémáira, feladataira így nézni - fűzte hozzá a politikus.
A belvárosban, ha apróságokban is, de az elmúlt két esztendőben elindultunk ezen az úton - utalt az V. kerületben hozott intézkedéseire a polgármester. Magyarország polgárainak többsége bizalomhiányban szenved, nem hisz sem embertársaiban, sem intézményeiben, sem közösségeiben. Ha ezt a hitet nem tudjuk visszaadni, akkor a sikert sem fogjuk tudni elérni, és ebben nagy a felelősségünk - mondta. Az V. kerületben hozott intézkedések véleménye szerint azért voltak sikeresek, mert képesek voltak arra, hogy minden probléma mellett kitartsanak a változtatások mellett. A következetesség tehát a hitelesség alapja - húzta alá Rogán Antal hozzátéve, hogy "nekünk elsősorban a saját hitelességünket kell megteremteni, és nem a Gyurcsány által eljátszott hitelesség ellen kell versenybe szállni".
Budapest belvárosa nem lehet sikeres Budapest nélkül, Budapest pedig nem lehet sikeres az ország nélkül, a sikeres országhoz pedig mi kellünk majd - zárta beszédét a politikus.