Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz drogmegelőzési normatíva bevezetését tervezi

A Fidesz a 2003-as költségvetési évtől drogmegelőzési normatíva bevezetését tervezi a büdzsében a közoktatási fejezeten belül.


Dátum: 2002-03-04 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:36.382004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a Fidesz ifjúsági kabinetjének hétfői tanácskozását követő sajtótájékoztatón elmondta: így szeretnék biztosítani, hogy egyetlen magyar diák se kerüljön ki a közoktatásból anélkül, hogy részese lett volna a drogmegelőzési programnak.

Ugyancsak a legnagyobb kormánypárt tervei között szerepel a regionális droginformációs központok létrehozása.

Deutsch Tamás közölte, hogy már 2002 végére szeretnék megduplázni a drogrehabilitációs férőhelyek számát.

A Fidesz-alelnök jelzése szerint a nemzeti drogstratégiáról szóló programban középtávon a férőhelyek számának 500-ra emelése szerepel.

A terápiás intézményrendszer fejlesztése során célként fogalmazta meg Deutsch Tamás, hogy a rendszer földrajzilag teljesen lefedje az országot.

A sajtótájékoztatón elmondták azt is, hogy az ENSZ nemrégiben nyilvánosságra hozott kábítószerügyi jelentésében már nem szerepel Magyarország.

Kapcsolódó elemek