Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták fű alatt adnák el a bánhidai erőművet

Helyi népszavazást kezdeményez egy tatabányai civil szervezet a bánhidai erőmű tervezett értékesítése és bővítése ellen. A Bánhidai Baráti Kör indítványát támogatja a város fideszes polgármestere is. Bencsik János az erőmű bejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a szocialisták a város és a lakosság beleegyezése nélkül akarják privatizálni a 3 éve nem üzemelő erőművet.


Dátum: 2008-06-12 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:40.226157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester szerint elfogadhatatlan, hogy a helyi MSZP-s képviselők a városvezetés tudta nélkül, de a városvezetés nevében titokban tárgyaltak egy kanadai befektetővel, aki hulladékégetőt szeretne létrehozni Tatabányán.

A privatizációs szándék mögött a fideszes politikus szerint a Kapolyi László-féle érdekkör húzódik meg, mivel a milliárdos szocialista nagyvállalkozó nem is titkolja, hogy szemet vetett a Vértesi Erőműre és annak mindhárom telephelyére.

Kapcsolódó elemek