Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rogán Antal beszédének leirata

Rogán Antal, V. kerületi polgármester beszédének szó szerinti leirata a Fidesz évadzáró rendezvényén.


Dátum: 2008-06-12 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:41.505461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jó napot kívánok Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki a mai napon Orbán Viktornak, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökének a meghívásának eleget téve eljött ide, Budapest Belvárosába, ebbe a gyönyörű, megújított műemléképületbe.

Egy olyan helyen állunk, amelyik méltán nevezhető történelmi örökségünknek, mégis komoly megújuláson ment keresztül az elmúlt években, és talán néhányan észrevették, - akik esetleg autóval érkeztek - egyben itt az egyik szomszéd épületben található Budapest egyik legkorszerűbb magas garázsa is, melyre ha kívülről rápillantunk, akkor nem is gondolnánk, hogy a múlt századi falak mögött ott is a jövő technológiája rejtőzik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egyben ugyanettől az épülettől alig néhány méternyire van egy olyan hely, amely az én életemben, de talán itt a teremben is többek életében fontos szerepet játszott az elmúlt években. Itt található egy kicsi kis utca, egy kicsi kis köz, a Cukor utca és benne a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség helyi irodája. Az az iroda, amelyet 2003-ban talán elsőként az országban úgy nyitottunk meg, hogy legyen egy olyan hely, ahol mindig mindenki otthonra, barátokra és társaságra lelhet. Talán ez is az első lépése volt a szövetség építésének. Az első olyan Fidesz-iroda volt, ahol szalon működött, ahol mindennap kis kávéházat találtak a betévedők, ahol rendszeresen programokkal találkoztak, amelyik arra utalt, hogy komolyan gondoljuk, hogy új egyezséget, megállapodás hozzunk létre nemzedékek és nemzedékek között, ahol fiatalok és idősek egyaránt megfordultak. Óriási megtiszteltetés volt számomra is, hogy annak a szervezetnek a vezetője lehettem akkor és lehetek a mai napig. Biztos vagyok benne, hogy ennek a közösségnek is köszönhetem, hogy a Belváros sok idős polgára is - korom ellenére - két esztendővel ezelőtt úgy találta, hogy alkalmas lehetek Budapest ezen városrészének, talán az egyik legnagyobb történelmi örökséggel rendelkező városrésznek a vezetésére.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Én azt gondolom, hogy ennek az én életemben is egyfajta üzenetértéke volt. Üzenetértéke volt abból a szempontból, hogy az a nemzedék, amelyikhez én tartozom sokszor nem a múlt, hanem a jövő értékein, a jövő dolgain és a jövő kihívásain gondolkodik. Hiszen az én nemzedékem számára nem mindegy, hogy milyen lesz a jövőnk. Mi joggal gondoljuk azt, hogy életünk jelentős részét ebben az országban és abban a jövőben fogjuk eltölteni. Nem mindegy, hogy sikeresen, vagy sikertelenül. Az én nemzedékem sikeres országot akar. És, ha Magyarország sikeres országgá válik, akkor meggyőződésem, hogy az mindenkinek jó lesz. Azoknak is, akik nem hisznek benne. Az idősebb nemzedékek tagjai közül sokan szkeptikusabbak. Élettapasztalataik birtokában nem, vagy csak nagyon nehezen merik elhinni, hogy belátható időn belül sikeres Magyarország az reális cél. Én azonban hiszek benne, és úgy látom, hogy a mi nemzedékünk nagy többsége - hála szüleink és nagyszüleink helytállásának - szintén hisz benne, sőt ami fontosabb ennél, akarja is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy fiatalembernek érdemes óvatosan bánni a nagy életbölcsességekkel és szerényen viszonyulni a saját tudásához. Mégis hadd mondjam azt, hogy azon a nem könnyű úton, amit én magam is megtettem egy kicsi falutól, szülőfalumtól odáig, hogy a Belváros - egyébként joggal büszke - polgárai rám bízták a polgármesteri munka felelősségét, egy dolgot biztosan megtanultam. Azt tanultam meg, hogy ahhoz, hogy egy közösség, legyen az bármilyen, akár egy sportcsapat, egy falu, egy város vagy egy ország sikert érjen el, vagyis megvalósítson valamit, amit eddig nem tudott megvalósítani, ahhoz változásra van szüksége, mégpedig lényegi változásra. De változtatni sokféleképpen lehet. Változás és változás között nagyon sokszor óriási különbség van. Hadd idézzek fel Önöknek egy viccet, amit nem olyan régen a Mai Belváros című helyi orgánumban olvastam. Egy elmegyógyintézetben játszódik, ahol egy ápolt halad a folyóson, és húzza maga után a cipőfűzőjénél fogva a cipőjét. Szembejön vele egy orvos, aki megkérdezik, hogy "de kedves barátom miért húzza azt a cipőt?" Mire az ápolt ingerülten ránéz, felkapja a cipőt, kezébe nyomja a cipőfűzét, és azt mondja, "hát akkor tolja maga!"

Aki olvasta Kóka Jánosnak hétfőn, az egyik napilapban megjelent interjúját, az azt is láthatta, hogy ma az ország vezetői közül többen azt gondolják, hogy eddig húzták az ország szekerét, most már mindegy, a következő két évben tolni fogják. Ez is egyfajta változás minden kétséget kizáróan, de azt gondolom, hogy nem nevezhető tényleges változásnak. Ahogy bizonyos értelemben kétségkívül változásnak nevezhető az is, amit az elmúlt években olyan sokszor csináltak, hogy egyik kezükkel adtak valamit, a másikkal elvették mindazt. Csak az a kérdés, hogy az ilyen változásokkal valóban előrejutunk-e? Emlékezzünk csak, volt alkalom, amikor egy választási kampány előtt levitték az áfát, aztán fölemelték. Mindkettőről azt mondták, hogy komoly változás, mondhatni reform. Mégis az embernek valahogy az az érzése, hogy ettől nem nagyon jutottunk előbbre. Sokan vagyunk úgy, akik azt hiszem, joggal gondoljuk, hogy akik változásokról beszélnek Magyarországon, azok ma csak olyan változásokra hivatkoznak, amelyekből semmilyen előrelépése ennek az országnak nem volt. Magyarországon most csak ilyen változások történtek. De én azonban hiszek abban, hogy változásokra szükség van, mert eredményeket, sikereket csak úgy tudunk elérni, ha olyan változásokra és változtatásokra is képesek vagyunk, amelyek korábban senkinek nem jutottak az eszébe. Akkor olyasmiken is tudunk és merünk változtatni, amelyekről korábban föl sem merült, hogy megváltoztathatók-e egyáltalán.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ehhez nagyon sokszor pontosan arra van szükség, hogy az ember képes legyen úgy ránézni a legmegszokottabb dolgokra is, mintha most pillantaná meg őket először. Mert, ha így tudunk rá pillantani a világra, akkor van esélyünk fölfedezni benne a változás, az új alkotás lehetőségét. Lehetnek ezek sokszor a mindennapi élet legapróbb és legegyszerűbb dolgai, de akár az élet legvégső filozófiai kérdései is. Biztos vagyok benne, hogy Magyarország is csak így válhat sikeressé, ha képes lesz ilyen lényegi változásra, ha képes a XXI. század perspektívájából ránézni problémáira, feladataira, lehetőségeire.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi itt a Belvárosban, ezen az úton, ha apróságokkal is, de az elmúlt két esztendőben elindultunk. Sokan vannak itt a képviselőtársaim közül, akik sokszor a fejemhez vágták 2006 novemberében, decemberében, hogy miért érzem én olyan fontos dolognak törődni, például az országgyűlési képviselők és a közhivatalok parkolásával. És sokszor elmondtam, hogy ez az a dolog, ami 16 éven át mindenki számára tabunak tűnt, de én nem fogok tudni rendet teremteni egy városban úgy, ha lehetnek olyan tabuk és kiváltságok, amelyeket egyébként nem érinthetek. És azt gondolom, hogy helyesen tette II. kerületi polgármester kollégám, Láng Zsolt is akkor, amikor azt mondta, hogy a Moszkva téren, bár neki se hatásköre, se dolga - mert a fővárosé - mégis odamegy és rendet tesz, mert más nem teszi meg ezt helyette. Azt gondolom, hogy ilyen apró és lényegi változások nagyon sokszor elindíthatják kis közösségeinket, kis dolgainkat és ezzel együtt az országot is előre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azonban ahhoz, hogy ezek a változások sikeresek lehessenek, ahhoz nemcsak változtatásokat kell tenni, hanem hinnünk kell abban, hogy ezekhez következetesek is tudunk maradni. Ma ugyanis Magyarország polgáraink többsége pontosan bizalomhiányban szenved. Nem hisz sem saját embertársaiban, sem intézményeiben, sem közösségeiben. Ha ezt a hitet nem tudjuk visszaadni, akkor a sikert sem fogjuk elérni. És ebben óriási a felelősségünk.

Mi itt a Belvárosban az elmúlt két esztendőben sok új dolgot csináltunk. Az idősek támogatására kialakítottunk újfajta támogatási rendszert, a gyerekvállalás ösztönzésére bérlettámogatási rendszert. Bevezettünk változásokat az egészségügyben is, de ezek nem azért bizonyultak sikeresnek a Belváros polgárai számára, mert ezeket megtettük egyszer. Hanem azért, mert képesek voltunk minden probléma mellett adójogi és egyéb változások mellett kitartani mellettük. Képesek voltunk elérni, azt, hogy ami úgy volt 2006 végén, az úgy lett 2007-ben és 2008-ban is. Ez a következetesség, a hitelességünk alapja. Emellett ki kell tudnunk tartani a következő években is. Magyarországon a következő években verseny lesz, hitelességi verseny, hónapokban mindenképpen. Ezt a jelenlegi kormány vezetői és kormánypolitikusai már most is elkezdték, mondjuk van honnan indulniuk és van milyen hátrányt behozniuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nekem ennek ellenére meggyőződésem, hogy a mi hitelességünk alapja nem az, ha mások hitelességét vonjuk elsősorban és csakis kizárólag kétségbe. Az, hogy milyen a jelenlegi kormány vezetőinek hitele arra hadd engedjek meg nekem egy másik viccet. Egy még a népszavazási kampányban hallottam, egy-kétszer el is mondtam, egy kicsi faluban Magyarországon Mariska néninek segítségre van szüksége, százezer forintra lenne szüksége. De hát sehol nem jut hozzá, így odafordul, ahova mindig fordulnak a bajbajutottak, a templomba megy, imádkozik és kéri az Úr segítségét. Híre megy ennek a faluban. Eljut persze a helyi szocialistákhoz is, akik úgy gondolják, hogy itt az ideje hogy helyreállítsák a közösség, az MSZP, Gyurcsány Ferenc által megtépázott tekintélyét, gyűjtést indítanak, összeszednek 50 ezer forintot. A párttitkár, ma MSZP- elnök kioldalog a templom elé, csendben megvárja Mariska nénit. Be azért nem megy, kezébe nyom 50 ezer forintot és azt mondja, Mariska néni, ez a szocialisták, a helyi MSZP segítsége a maga számára. Mariska néni megköszöni szépen, bemegy a templomba, letérdel az oltár elé, az Úrhoz fordul és azt mondja: Uram, nagyon szépen köszönöm a százezer forintot, csak arra kérlek, legközelebb ne a szocialistákkal küld, mert lásd 50 ezret már hazavittek belőle.

Valahol, legyen az jóakarat, vagy jó szándék, itt tart ma az ország vezetőinek és a kormánypártoknak a hitelessége. Nekünk nem ezzel kell versenybe szállni, hanem a saját hitelünket, és a saját hitelességünket kell megteremteni. Hozzájutottunk ahhoz a lehetőséghez, hogy ma az ország önkormányzataiban, az emberekhez legközelebb lévő politikában olyan emberek foglalnak helyet, akik hozzánk közel állóak. Ott tudjuk bizonyítani, hogy van hitelünk az apró változtatásokban. Van lehetőségünk elérni apró sikereket, ezek lesznek majd a nagy sikerek alapjai is. Éppen ezért egy új egyezség küszöbén, itt a mai tanácskozás előtt is hadd kívánjam azt Önöknek, hogy ez a munka legyen a jövő Magyarországának, a jövő sikerének az alapja. Minden önkormányzati vezetőnek ajánlom én is. Azt szoktam mondani: Budapest Belvárosa nem lehet sikeres Budapest nélkül. Budapest pedig nem lehet sikeres az ország nélkül. A sikeres országhoz pedig mi kellünk majd.

Úgyhogy, kedves barátaim, sikerre fel!

Kapcsolódó elemek