Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Botrányos szegedi ingatlanpályázat: a rendőrség is nyomoz

Hiába érvénytelenítette a Szeviép botrányos ingatlanpályázatát a szegedi közgyűlés, már a rendőrség is nyomoz hivatali visszaélés gyanújával.


Dátum: 2008-06-12 19:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:41.818799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szegedi milliárdos befektetői csoport, a Szeviép a Vasutas Sport Egyesület 2012-ig nem elidegeníthető telkét akarta megvenni. A szocialista városvezetés úgy segítette volna az üzletet, hogy a cégnek eladja a Tisza-parti stadiont, amit később a Szeviép elcserélhetett volna a telekre.

A tavaly decemberre kiírt közbeszerzésre egyedül a Szeviép jelentkezett, de miután a hírTV nyilvánosságra hozott egy - a pályázat kiírása előtt a vasutasok közgyűlésén készült - videofelvételt, a közgyűlés pályázati bizottsága eredménytelennek nyilvánította a pályázatot. A felvételből kiderül, hogy Szentgyörgyi Pál MSZP-s alpolgármester a tender kiírása előtt már tisztában volt a befektetői szándékkal.

Kapcsolódó elemek