Délutánra várható az ír népszavazás végeredménye
Péntek délelőtt kezdik meg az európai reformszerződésről előző nap tartott írországi népszavazás voksainak megszámolását, és az eredmény közzététele délutánra várható.
Dátum: 2008-06-13 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:53:52.411143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csütörtöki referendum kimenetele megjósolhatatlan az előzetes közvélemény-kutatások alapján, exit-pollt pedig nem szokás végezni az országban, amely az Európai Unió tagjai között egyedülálló abban, hogy népszavazással dönt a bővítés utáni unió működőképességének szavatolására hivatott szerződés elfogadásáról. A mintegy 3 millió szavazásra jogosult ír állampolgár közép-európai idő szerint este 11 óráig adhatta le voksát.
A lisszaboni szerződés csak azután lép hatályba, hogy mind a 27 uniós tagállam ratifikálta. Eddig 18 tagország parlamentje szavazta meg a dokumentumot, köztük a magyar Országgyűlés elsőként.