Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dobrev Klára gyanús földügylete

Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára több mint 17 millió forint értékben kíván megvásárolni a Somogy megyei Kötcse külterületén három ingatlant, amelynek valós ára 2-3 millió forint - ismertette a tegnap kirobbant ingatlanbotrányt Budai Gyula.


Dátum: 2008-06-14 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116202
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:54:02.391661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magosz szövetségi igazgatója nem érti, mi indokolta, hogy egy ilyen alacsony aranykorona értékű külterületi ingatlanért miért ad ennyi pénzt valaki, illetve kérdés az is, mi az oka, hogy egy ilyen kis településen - ahol legfejlebb ötszáz ember él és igazán nagy idegenforgalmi jelentősége nincs -, ilyen hatalmas összegű befektetést hajtott végre Dobrev Klára. Olyan magas vételárat írtak ki erre a földterületre, amennyiért egy helyben lakó sem fog elővásárlási igényt benyújtani, mert ez a terület 2-3 millió forintnál többet nem ér - magyarázta Budai, aki megjegyezte, most már csak azt kellene tudni, Dobrev valóban annyiért vásárolta-e meg ezt a területet, mint amennyiről a szerződés szól, vagy esetleg létezik egy másik, úgynevezett háttérszerződés is, amely sosem kerül majd be a földhivatalba, és a valós vételárat az tartalmazza.

Budai azt várja Dobrev Klárától, hogy hozza nyilvánosságra vagyonnyilatkozatát, hogy kiderüljön, miből vásárolta ezeket az ingatlanokat, illetve számoljon el azzal is, hogy ez a vételár tulajdonképpen hogy jött össze. Sajnálatosnak nevezte, hogy ha a gyanúja megalapozottnak bizonyul, akkor az egész ügy mögött a jelenleg hatályos földtörvényben szereplő elővásárlási jog kijátszása és a helyben lakók kizárása áll. Érdekességként hozta fel, hogy az egyik napilap szerint az eladók sosem találkoztak Dobrevvel - ez azért furcsa, mondta a civilben ügyvéd politikus, mert egy szerződés aláírásakor a szerződő feleknek jelen kell lenniük.

A miniszterelnök felesége talán már készül a kormányzás utáni időszakra, és azért fektet be külterületi termőföldekbe, mert esetleg a kormányzás után férjével együtt gazdálkodni kíván. A Magosz örömmel üdvözli Dobrev Klárát és férjét a gazdálkodók sorában - jegyezte meg némi iróniával Budai Gyula.

Kapcsolódó elemek