Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiáll elnöke mellett a Somogy Megyei Közgyűlés

A Somogyért Egyesület Elnöksége és közgyűlési frakciója a minap tiltakozott az ellen, hogy a megyei közgyűlés elnöke a hatóságokhoz továbbította a Gyenesei István elnöki működése alatt talált gyanús ügyeket - írja közleményében Csorba Ottó.


Dátum: 2008-06-14 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:03.042899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Somogy Megyei Önkormányzat fideszes frakcióvezetője utalt arra, hogy ezekről az ügyekről az elmúlt évtizedekben Somogyban is csak félve mertek suttogni az emberek. Most azonban Gelencsér Attila, a közgyűlés elnöke azt tette, amit tisztsége, lelkiismerete és a választói megkívántak tőle: néhány ügy kapcsán bátor kiállásával felhívta a somogyiak figyelmét arra, mi is történt a rendszerváltás óta a megyében. Ezzel pedig üzent - tette hozzá a politikus rámutatva arra, hgy ez üzenet volt egyfelől azoknak, akik a mutyizást, a "kéz kezet mos" politikáját természetesnek, a közpénzt pedig a sajátjuknak tartják; azt üzente nekik, ennek az időnek vége van Somogyban.

"De egyben üzent a somogyiaknak is, azt üzente, nem lesz ilyen többé, véget ért a közvagyonból épített klientúrák ideje, a közpénzből épített karrierek, vagyonok ideje. Nem lehet többé büntetlenül lopni és csalni még a politikusoknak sem" - folytatta. Csorba Ottó leszögezi: "Gelencsér kiállásával azok mellé állt, akik Somogy megye elmúlt két évtizedét nem sikertörténetként élték meg. Azok hangján szólt Gelencsér Attila, akik szerint Gyenesei István politikai karrierje nagyon sokba került Somogy megyének, és a somogyi embereknek. Mert nem biztos, hogy a Somogyért elnökségének igaza van az arányokban, vagyis abban, hogy a megye nagy többsége sokra tartja az elmúlt évtizedeket."

"Gyenesei István minisztersége bizonyára nagy megtiszteltetés számára. Mégis tanulságos a szocialista politikusok lehajtott fejét látni, a megye politikai elitjének ironikus mondatait hallani. Ezekből az látszik, szégyellni való ez a kinevezés. Gyenesei István most politikai ügyet kreál egy nem politikai ügyből, megfélemlíteni igyekszik a közgyűlés elnökét és azokat, akik nem akarnak hallgatni a törvénytelenségekről. Mi, a Somogy Megyei Közgyűlés Fidesz Frakciója azonban kiállunk a közgyűlés elnöke mellett és azok mellett, akik a törvényességet képviselik, és nem engedünk a megfélemlítésnek" - olvasható a Somogy Megyei Önkormányzat Fidesz Frakciója által kiadott közleményben.

Kapcsolódó elemek