Uniós munkavédelmi kampány indul
Az EU-ban minden hét percben ketten halnak meg munkahelyi balesetben, vagy foglalkozási ártalom miatt, a tragédiák többsége azonban kockázatértékeléssel megelőzhető - áll a témában kampányt indító, Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) közleményében.
Dátum: 2008-06-15 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:08.715341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Eurostat és az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) becslései szerint évente 165.220 ember hal meg az unióban munkával kapcsolatos okok miatt. A tragédiák többsége azonban megelőzhető, aminek első lépése a kockázatértékelés. Ez az "Egészséges munkahelyek: Jó Önnek, jó a vállalkozásoknak" című tájékoztatási kampány üzenete.
Az uniós jogszabályok értelmében valamennyi munkáltató köteles kockázatértékelést készíteni, ami lehetővé teszi a munkáltató számára a munkavégzés jellegéből adódó baleseti kockázatok feltérképezését, minimalizálását. A bilbaói központú uniós ügynökség egy igen egyszerű, öt lépésből álló eljárást népszerűsít a pénteken kezdődött és két évig tartó kampányban.
A kockázatértékelés a munkahely és az ott végzett munkafolyamat valamennyi aspektusának áttekintése, felmérése abból a szempontból, hogy mi okozhat kárt és kiküszöbölhetőek-e a veszélyek. Ha nem, akkor meg kell vizsgálni, hogy milyen megelőző vagy védelmi intézkedésekre van szükség.
Magyarországon évente mintegy 130 ezer munkahelyi baleset történik. A munkavédelmi törvény előírása szerint a kockázatértékelés munkavédelmi szaktevékenységnek minősül, így azt csak megfelelő végzettséggel rendelkező személy végezheti el. Az idén január óta összesen 9 halálos munkahelyi baleset történt Magyarországon, közülük kettő ezen a héten: kedden egy budapesti, szerdán pedig egy dunaújvárosi építkezésen halt meg egy-egy munkás.