Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Környezetvédelmi témákról vitázik az Európai Parlament

Két környezetvédelmi témáról folytat vitát hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament (EP).


Dátum: 2008-06-15 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:11.959769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hulladékokról szóló keretirányelv felülvizsgálati javaslata 2020-ig teljesítendő, újrahasznosítási és újrafeldolgozási célkitűzéseket tartalmaz. Eszerint el kellene érni a háztartási hulladékokból és más forrásból származó papír-, vas- és üveghulladékok 50 százalékának, valamint a nem veszélyes építkezési és bontási hulladékok 70 százalékának újbóli újrahasznosítását, illetve újrafeldolgozását.

Az EU-ban évente több mint 1,8 milliárd tonna hulladék keletkezik, ami fejenként 3,5 tonnát jelent. A szemét mennyisége gyorsabban nő, mint a GDP, a hulladéknak pedig csak kevesebb, mint egyharmadát hasznosítják újra. Vannak olyan tagállamok, ahol a települések hulladékának 90 százalékát szemétlerakó helyeken tárolják, más országokban ugyanez az arány csupán 10 százalék.

A vízre vonatkozó környezetminőségi normák jogszabálytervezete értelmében mintegy 33 szennyező anyag - főleg növényvédő szerek és nehézfémek - jelenlétét kell vizsgálni a jövőben a folyókban, tavakban, valamint a partvonal menti tengervizekben. A tagállamoknak 2018-ra jelentős előrelépést kell felmutatniuk az előírások betartásában.

Az EP-képviselők azt kérik az Európai Bizottságtól (az EU "kormányától"), hogy vizsgálja meg, ki lehet-e bővíteni a veszélyes anyagok listáját további 13 anyaggal - ilyenek például a dioxinok.

Kapcsolódó elemek