Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szervátiusz Jenő centenáriumi emlékkiállítása a Vármegye Galériában

Szervátiusz Jenő kolozsvári szobrászművész születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt Budapesten, a Vármegye Galériában szerdán. Az Erdély Művészetéért Alapítvány által szervezett tárlaton az 1983-ban elhunyt művész mintegy 40 munkája, köztük a Kőmíves Kelemen, a Menasági ballada, valamint a Bartók Béla-mű ihlette Cantata Profana látható.


Dátum: 2003-03-19 20:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8451
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:16.810122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csoóri Sándor költő a megnyitón azt mondta: Szervátiusz Jenővel is az történt, ami Németh Lászlóval és Illyés Gyulával. Volt olyan két évtizednyi időszaka, amikor megnyomorító évtizedek után kitörhetett a rá kényszerített politikai, kisebbségi és művészeti illegalitásból. Ez az időszak elég volt ahhoz, hogy végre megmutathassa magát, szobrait, fia, Szervátiusz Tibor világával együtt.

Mint Csoóri Sándor fogalmazott: Erdélyben addig is ismerték őket, de művészetük ott csak véka alá rejtett gyertyaként világíthatott. Az anyaország ocsúdása, döbbenete, rácsodálkozása, sőt akarata kellett hozzá, hogy a lefojtottság csöndjébe épülő két életmű megelevenedjen, és rangjához méltó helyet kaphasson a magyar művészet világában.

Szavai szerint kezdetben sok hazai képzőművész "ferde szemmel" figyelte mindkét Szervátiusz sikerét. Népszerűségüket mindenféle nemzeti mítosszal, s Erdély feltámadó történelmi romantikájával magyarázták.

- Akadtak és sajnos még ma is akadnak fölkent, de ferde szemű műkritikusok, akik Szervátiusz Jenőt épp a balladás és úgynevezett "népies" tulajdonságai miatt Bartók és Kodály művészetének illusztrátoraként próbálják meg értelmezni - mondta Csoóri Sándor.

Mint hozzátette, ideje szembefordulni a "napnyugati bölcsek" hazátlan okoskodásával, már csak azért is, mert a fölényes és hanyag minősítések nem csupán az életrajzi, hanem a művelődéstörténeti tényekkel is hadilábon állnak.

A megnyitón bejelentették, hogy Szervátiusz Tibor édesapja születésének 100. évfordulója alkalmából létrehozta a Szervátiusz Alapítványt, s a Szervátiusz Jenő-díjat, amelyet minden évben egy, a nemzeti kultúráért elkötelezett képzőművésznek ítélnek majd oda.

Az emlékkiállítás június 30-ig tekinthető meg a Vármegye Galériában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek