Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyzetbe kell hozni a hazai vállalkozásokat

Ahhoz, hogy érdemi változás legyen, nem csak a közmunkaprogramra fordított forrásokat kell növelni, hanem helyzetbe kell hozni a hazai vállalkozásokat - reagált Bernáth Ildikó Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatójára.


Dátum: 2008-06-16 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:28.010192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánynak sürgősen, akár rendeleti úton is cselekednie kellene a szociális segélyezés és a közmunka szabályozásának ügyében - erről Török Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Bernáth Ildikó, a Fidesz foglalkoztatási munkacsoportjának vezetője az MTI-nek azt mondta: ahhoz, hogy érdemi változás legyen, nem csak a közmunkaprogramra fordított forrásokat kell növelni, hanem helyzetbe kell hozni a hazai vállalkozásokat. Hozzátette: pályázati úton uniós és magyar forrásokkal kell támogatni a magyar vállalkozásokat.

A szakpolitikus szerint, miközben az MSZP ostorozza az önkormányzatok azon intézkedéseit, amelyek munkavégzéshez kötnék a szociális segélyek folyósítását, egy év alatt 11 ezren veszítették el a munkájukat, újabb adóemelés várható, és emelkednek az energiaárak is.

Bernáth Ildikó azt mondta: természetes, hogy sokan vannak, akik nem nézik jó szemmel, ha teljesen egészséges emberek dologtalanul élnek, és a szociális segélyből, a gyermekek után járó családi pótlékból kapott jövedelmük meghaladja azokét, akik három műszakban minimálbérért dolgoznak.

A fideszes képviselő szerint mindenképpen felül kell vizsgálni a rendszert, hogy ez ne folytatódjon tovább. A munka becsületét akkor lehet visszaállítani, ha azok, akik dolgoznak, nem kerülnek hátrányba azokkal szemben, akik kizárólag segélyekből akarnak megélni - fűzte hozzá.

Kapcsolódó elemek