Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háború a békéért

"Parancsomra a koalíciós erők megkezdték a csapásmérést a katonailag fontos, kiválasztott célpontokra, hogy meggyengítsék Szaddám Huszein képességét arra, hogy hadat viseljen" - mondta George Bush a Fehér Ház ovális irodájában közép-európai idő szerint hajnali negyed 5-kor.


Dátum: 2003-03-20 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8452
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:17.138735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök két órával a Bagdadhoz intézett ultimátum lejárta és fél órával az első robbanások után rövid beszédet intézett az amerikaiakhoz. Bejelentette, hogy az amerikai és a brit erők megkezdték egy széles és összehangolt hadjárat nyitó szakaszát.

"Parancsomra a koalíciós erők megkezdték a csapásmérést katonailag fontos, kiválasztott célpontokra, hogy meggyengítsék Szaddám Huszein (iraki elnök) képességét arra, hogy hadat viseljen" - mondta George Bush a Fehér Ház ovális irodájában közép-európai idő szerint hajnali negyed 5-kor.

Az elnök a hadműveletek célját abban jelölte meg, hogy Irakot leszereljék, népét felszabadítsák és a megoltalmazzák a világot egy nagy veszélytől. Közölte, hogy több mint 35 ország ad fontos segítséget a haditengerészeti és légi bázisok használatától kezdve a hírszerzési és logisztikai támogatáson át a harcoló egységek telepítéséig.

George Bush azzal vádolta Szaddám Huszeint, hogy a hadviselés egyezményeit és az erkölcsi szabályokat semmibe véve csapatokat és katonai felszerelést helyezett el lakóövezetekben, hogy népe elleni utolsó atrocitásként ártatlan férfiakat, nőket és gyermekeket használjon pajzsként saját katonái fedezékének. Hangsúlyozta, hogy a koalíciós erők minden erőfeszítést megtesznek a polgári lakosság megkímélése érdekében.

Jelezte, hogy "a hadjárat a kaliforniai nagyságú ország nehéz terepén hosszabb és nehezebb lehet, mint egyesek jósolják". Közölte, hogy célja az egységes, stabil és szabad Irak megteremtése.

"Nincsenek ambícióink Irakban, csupán a fenyegetést akarjuk megszüntetni és visszaadni az ország ellenőrzését az iraki népnek.

"Nemzetünk vonakodva vág neki ennek a konfliktusnak, de a célunk biztos, az Egyesült Államok népe és barátai és szövetségesei nem teszik ki magukat egy olyan törvénytelen rezsim kénye-kedvének, amely tömegpusztító fegyverekkel fenyegeti a békét. Szembeszállunk ezzel a fenyegetéssel, hogy ezt ne később kelljen megtennünk városaink utcáin tűzoltók, rendőrök és orvosok hadaival." Bush hangoztatta, hogy ez a hadjárat nem lesz felemás, befejezetlen és nem végződhet másként, csak győzelemmel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek