Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eladósodó családok, mélyülő gazdasági válság

Mára egyértelművé vált, a lakosság hitelekből fedezi fogyasztásait. A kormány a dobogókői hírek szerint újabb adóemelésre készül, tehát nem az alapfolyamatokat kívánja megváltoztatni, hanem újabb megszorításra készül. Minderről Domokos László beszélt újságírók előtt.


Dátum: 2008-06-16 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:32.423515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Eladósodó családok, mélyülő gazdasági válság (Domokos László)

Mára egyértelművé vált, a lakosság hitelekből fedezi fogyasztásait - reagált a sajtóhírekre Domokos László, a költségvetési bizottság fideszes alelnöke, kiemelve: nemcsak a költségvetés, de a magyar állampolgárok is eladósodtak. A honatya arra is felhívta a figyelmet, hogy 2007-ben 4,8 százalékkal csökkentek a reálbérek, és újabb 1 százalékos romlás prognosztizálnak 2008-ra. Idén 7 százalékos inflációval is számolhatunk - jegyezte meg.

Mint mondta, az alacsony jövedelműek hitelfelvételi készsége lényegesen magasabb, ők jobban rászorulnak, hogy jövedelmüket hitellel egészítsék ki. Hozzátette: a növekvő hitelfelvételt a bankok is érzik a kockázati oldalon, hiszen míg 2003. és 2006. között 20 százalék körül volt ezen folyószámlahitelek kamata, ma ez eléri a 27 százalékot, ami négyszerese az infláció mértékének.

A Fidesz gazdasági szakpolitikusa kiemelte azt is, hogy egy esztendő alatt 30 százalékkal emelkedtek meg a folyószámla hitelek, és az elmúlt 12 hónapban 11 ezren vesztették el állásukat. Mint fogalmazott, ez a gazdasági válság 2003-ban indult el a költségvetés eladósodásával, és 2008-ra már az állampolgárokat is eladósította.

A kormány a dobogókői hírek szerint újabb adóemelésre készül, tehát nem az alapfolyamatokat kívánja megváltoztatni, hanem újabb megszorításra készül - jelentette ki Domokos László, rámutatva: a kisebbségi kormány hatalomhoz való görcsös ragaszkodását jelzi az újabb adóemelés. Hozzáfűzte: előrehozott választásra van szükség, hogy szemléletbeli változás következzen be a gazdasági válság kezelésére.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2448, 'source_type': 'media', 'source_id': 1861, 'target_type': 'article', 'target_id': 81174, 'relation_type': 'describes'}