Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megérkezett Fodor levele

Fodor Gábor hétfőn levélben eljuttatta a Fideszhez válaszüzenetét Orbán Viktor hozzá címzett múlt heti levelére - közölte az SZDSZ; a levél tartalmáról egyelőre nem kívántak nyilatkozni. A Fidesz szóvivője elmondta, hogy hétfőn megkapták a Fodor Gábor levelét.


Dátum: 2008-06-16 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:34.779524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távirati iroda úgy tudja, hogy Fodor Gábor a válaszlevélben többek között kitért arra: örül a megkeresésnek, és nyitott a párbeszédre.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: Fodor Gábor Orbán Viktornak írt levele megérkezett, a két pártelnök munkatársai egyeztetnek a találkozó részleteiről.

Orbán Viktor múlt hét hétfőn írt levelet az SZDSZ két nappal korábban megválasztott új elnökének, amelyben mielőbbi személyes találkozót javasolt. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője szerint, bár a két párt az elmúlt esztendőben számos vitát folytatott egymással, a legfontosabb kérdésben, Magyarország növekedési pályára állításában minden bizonnyal egyetért.

Mint írta, a történelem úgy hozta, mostanra a Fidesz és az SZDSZ felelősségévé vált a kiút biztosítása a válságból, a mielőbbi érdemi lépések és döntések megszületése, miután a kisebbségi kormány szerinte a saját hatalmi harcaival van elfoglalva.

A mi felelősségünk, hogy újra növekedési pályára állítsuk a gazdaságot és megállítsuk rohamos tempójú lemaradásunkat régióbeli és európai vetélytársainkkal szemben - írta Orbán Viktor Fodor Gábornak. Álláspontja szerint jelentős adócsökkentéssel, egymillió új munkahely teremtésével, valamint a korrupció visszaszorításával úrrá tudnának lenni a válságon.

Magyarország számára az előrehozott választás egyben az előrehozott siker is - hangoztatta Orbán Viktor, aki a szükséges teendők megvitatása érdekében mielőbbi személyes találkozót javasolt Fodor Gábornak.

Fodor Gábor múlt hétfőn úgy reagált: megkapta a levelet és "ezzel a párbeszéd elkezdődött". Hozzátette, hogy minden pártelnökkel találkozót tervez, és a levélre válaszolni fog.

Kapcsolódó elemek