Megkezdődött az iraki háború
Hajnalban, közép-európai idő szerint fél négykor megkezdődött az Irak elleni háború. Alig egy óra három hullámban érte légitámadás Bagdadot. A csapásmérésben robotrepülőgépek és F 117-es lopakodó harci repülőgépek vettek részt. Több mint 40 rakétát lőttek ki az iraki fővárosra.
Dátum: 2003-03-20 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:17.497163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bush amerikai elnök közölte: több mint 35 ország ad fontos támogatást a haditengerészeti és légi bázisok használatától kezdve a hírszerzési és logisztikai támogatáson át a harcoló egységek telepítéséig. Bush azzal vádolta az iraki vezetőt, hogy csapatokat és katonai felszerelést helyezett el lakóövezetekben, ártatlan férfiakat, nőket és gyermekeket használva élő pajzsként. Az amerikai elnök jelezte azt is, hogy "a hadjárat a kaliforniai nagyságú ország nehéz terepén hosszabb és nehezebb lehet, mint egyesek jósolják." Ugyanakkor hozzátette: ez a hadjárat nem lesz felemás, befejezetlen, és nem végződhet másként, csak győzelemmel.
Brit katonai forrás szerint nincs még parancs a szárazföldi támadás megindítására.
Szaddám Huszein a bagdadi tévében mondott beszédében arra szólította fel az irakiakat, hogy védjék meg országukat és vallásukat. Azt hangoztatta, hogy a "kisebbik" Bush újabb bűnt követett el Irak megtámadásával.
Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke az MTI kérdésére közölte: a támadás megkezdéséről szóló információ bizalmas, így az is, hogy értesítették-e a magyar kormányt arról, és ha igen, mikor. "Nem meglepő, hogy az amerikai elnök hajnali beszédében koalícióról beszélt, hiszen a napokban George Bush az Egyesült Államok mellett álló 35 állam közé sorolta mindazon országokat, amelyek az elmúlt időszakban különböző módon támogatták a katonai erő alkalmazására való felkészülést" - fogalmazott. Kovács László úgy vélekedett, hogy Magyarország a Bush-beszéd után sem minősíthető hadviselő országnak.
MTI - fidesz.hu