200 milliós kormányzati pazarlás
Még mindig nem derült ki, hogy miért kellett elindítani a kormanyszovivo.hu-t és a sajto.kormanyszovivo.hu-t és hogy miért került 200 millió forintba.
Dátum: 2008-06-17 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:37.728397, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elindult a kormanyszovivo.hu, illetve a sajto.kormanyszovivo.hu internetes oldal - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a hétfői tájékoztatón.
Cser-Palkovics András a szóvivői tájékoztatón elhangzottakra úgy reagált: a kormány csak szórja az emberek pénzét, és még mindig nem derült ki, miért volt szükség egy önálló honlap létrehozására és az miért kerül 200 millió forintba. A Fidesz helyettes szóvivője hozzátette, hogy a Miniszterelnöki Hivatal honlapján eddig is megjelentek a kormányszóvivői tájékoztatók anyagai, és véleménye szerint ez az oldal a jövőben is alkalmas lett volna erre.
Az ellenzéki politikus megjegyezte: nem tartja meglepőnek, hogy az alvállalkozók között van Honti Pál, a miniszterelnök korábbi üzlettársa, aki a sajtóinformációk szerint kilencmillió forintot kap azért, mert részt vesz a honlap munkálataiban.
Cser-Palkovics András hozzátette: az oldallal kapcsolatos kérdéseit a hét folyamán írásban juttatja el Kiss Péter kancelláriaminiszterhez.