Újszülött-mentő inkubátorok Tatabányán
A tatabányai Szent Borbála Kórházban az országban tizedikként adtak át a szüleik által felnevelni nem kívánt újszülöttek megmentésére szolgáló inkubátorokat hétfőn.
Dátum: 2002-03-04 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:36.682884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az átadási ünnepségen elhangzott: tavaly nyáron a kórház bejárata előtt dobozban hagytak egy csecsemőt. Ez az esemény felgyorsította a részleg kialakítására már korábban tett lépéseket.
A két inkubátort a kórház főbejárata mellett, egy külön erre a célra kialakított szobában helyezték el.
A több mint egymillió forintos beruházást 500 ezer forinttal támogatta a tatabányai önkormányzat bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottsága. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tatabányai Csoportja egyéb orvosi műszerek mellett két inkubátort adományozott az intézménynek.
Magyarországon 1996-ban a fővárosi Schöpf-Merei kórház bejáratánál helyezték el az első inkubátort, amely eddig több mint tíz újszülött életét mentette meg.
Azóta Miskolcon, Diósgyőrött, Szegeden, Székesfehérváron, Móron, Dombóváron, Kaposváron, Pécsett és Veszprémben helyeztek el a kórházak az elhagyott csecsemők megmentésére szolgáló inkubátort.