Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Simicskó István: Magyarország hadviselő fél

Nemzetközi jogi értelemben Magyarország hadviselő félnek számít, ezért elvárható a kormánytól, hogy mielőbb tájékoztatást adjon tervezett intézkedéseiről - mondta Simicskó István.


Dátum: 2003-03-20 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:18.121831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A honvédelmi bizottság alelnöke úgy fogalmazott, hogy a világtörténelem most egy újabb értelmetlen háborúval "gazdagodik". Irak leszerelése békés úton is kikényszeríthető lett volna. A Fidesz biztonságpolitikai kabinetjének vezetője hangsúlyozta, hogy a várható gyors háborút követően beláthatatlan következményei lehetnek az akciónak. Valószínűsítette az Egyesült Államok tartós közel-keleti katonai jelenlétét. Ugyanakkor kérdésesnek nevezte, hogy ez milyen hatást vált ki a muszlim országokban. Bizonytalannak ítélte azt is, hogy az akció milyen mélységben osztja meg az euroatlanti kapcsolatrendszert. Sajátos következményekkel járhat, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában az akcióval kapcsolatban három nagyhatalom is vétót helyezett kilátásba - mutatott rá Simicskó.

A Fidesz politikusa fontosnak nevezte, hogy a kormány a parlamentben és a honvédelmi bizottságban is mihamarabb tájékoztatást adjon az ország biztonságát szavatoló intézkedésekről. Keleti György, a honvédelmi bizottság szocialista elnöke közölte, hogy nem kívánja összehívni a testületet, mert szerinte ezt a körülmények nem indokolják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek