Nincs idő
Az SZDSZ kezében van az előre hozott választás lehetősége, az ország gazdasági válságának megoldása - nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek. A Fidesz elnöke nem zárja ki, hogy a liberális párt az ország érdekeit figyelembe véve dönt jövőbeni lépéseiről.
Dátum: 2008-06-17 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=116356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 05:55:47.882258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor emlékeztetett rá: miközben az MSZP-t kizárólag csak a hatalom megtartása érdekli, a népszavazás után az SZDSZ volt az a politikai erő, amely változtatott, kilépett a koalícióból, és új elnököt választott. A Fidesz elnöke szerint most az a kérdés, hogy valóban megújul-e a liberális párt. Orbán Viktor hozzátette: a szocialisták 2006-ban átvertek mindenkit, visszaéltek a hatalommal.
A kisebbségi kormányuk pedig már nemcsak alkalmatlan, de képtelen is felelni az ország előtt álló kihívásokra. A Fidesz elnöke szerint nemzeti válságkezelő kormányra van szükség, amely a közbizalmat újjá tudja építeni, és a közakaratnak megfelelően el kell számoltatni azokat, akik tönkretették, kifosztották az országot.
A riport teljes szövege az interjú rovatban olvasható.